Több ezer tő kendert, valamint több mint 180 kilogramm marihuánát foglaltak le egy európai körözési toplistán is szereplő magyar párnál – számolt be az Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. A 32 éves B. B.-t és a vele egykorú V. V. –akik a magánéletben is egy párt alkotnak – egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetben töltöttek be irányító szerepet. A párost végül augusztus 7-én a spanyol rendőrség tenerifei speciális egységének bevonásával fogták el a szigeten.
B. B. és V. V. a kábítószer különösen jelentős mennyisége és a bűncselekmény súlyossága és kiemelkedő tárgyi súlya miatt kerültek fel az EU legkeresettebb bűnözőit felvonultató Europe's Most Wanted körözési listájára. A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiterjedt nyomozást folytatott: hamar kiderült, hogy a keresett személyek nagy valószínűséggel Spanyolországban bujkálnak, a spanyol nyomozókkal pedig pontosan behatárolták, hogy a két körözött Tenerifén tartózkodik. A szervezet vezetői jelenleg átadási letartóztatásban vannak, magyarországi átadásukról a spanyol hatóságok döntenek.

