2p

Eddig még nem látott mértékű októberi hiánnyal zárta az államháztartás központi alrendszere, de olyan jó állapotban van a büdzsé, hogy ez a deficit nem rendítette meg az idei kumulált egyenleget.

Októberben 271,8 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere - közölte a Pénzügyminisztérium. A deficit amellett, hogy az idei legnagyobb havi mínusz, a korábbi évek tizedik hónapját tekintve is történelmi rekordnak számít. Viszont mivel a költségvetési folyamatok idén végig rendkívül kedvezően alakultak, ez a csúcshiány nem billentette meg az egyenleget, hiszen az első tíz hónap végéig összesen 575,5 milliárd forintny deficit halmozódott fel a büdzsében. Ez az éves előirányzta 56,4 százalékát teszi ki. Az év ezen időszakában egyébként ennél kedvezőbb helyzetben utoljára 2016-ban volt a költségvetés, akkor október végén 57,3 milliárdos szuficit volt a rendszerben.

 

A tárca tájékoztatása szerint 2019 első tíz hónapjában a főbb adónemeket tekintve

  • általános forgalmi adóból az éves előirányzat 88,4 százaléka,
  • személyi jövedelemadóból 83,9 százaléka,
  • szociális hozzájárulási adóból és a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból 81,4 százaléka,
  • míg a jövedéki adóból annak 84,9 százaléka teljesült.

A kormány család- és gazdaságpolitikai intézkedéseihez szükséges forrásokat az államháztartás stabilitásának megőrzésével tudja biztosítani a költségvetés. 2019. október végéig összesen 933 milliárd forint uniós bevételt könyvelhetett el a nemzeti büdzsé, miközben már 1239,5 milliárd forintot értek el a kedvezményezetteknek járó támogatások. Ezzel egy időben jelentős hazai forrás szolgál többek között a közút- és vasúthálózat megújítására, a Modern Városok Program és Modern Falu Program fejlesztéseire, valamint a nagyvállalatok hatékonyabb termelését és munkahelyteremtését célzó beruházásokra. Júliustól igényelhető a Családvédelmi Akcióterv első négy eleme, valamint már hatályos a Gazdaságvédelmi Akcióterv számos intézkedése is.

Miután októberben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 271,8 milliárd forint volt, az év első tíz hónapjában a központi költségvetés hiánya 534,3 milliárd forintot tett ki, az elkülönített állami pénzalapok 80,8 milliárd forintos többletet értek el, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 121,9 milliárd forintos deficittel zártak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!