2p

Májusban benyújtanák, júniusban el is fogadnák a 2023-as költségvetést.

Szerdán megküldte a kormány az országgyűlés 2022-es tavaszi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási programját Kövér László házelnöknek - a 24.hu ebből azt szúrta ki, hogy a kormány közvetlenül az országgyűlési választás után, májusban be is nyújtaná a 2023-as költségvetést, júniusban pedig már el is fogadná azt.

Ez azt jelenti, hogy már a választások előtt elkezdené kidolgozni a 2023-as büdzsét a kormány, függetlenül attól, hogy nem tudni, ki lesz majd kormányon a megvalósítás idején. Ráadásul a szokásosnál nehezebb lehet a feladat: a választásokra készülve igencsak kiköltekezik a kormány, csak novemberben, egyetlen hónap alatt 1000 milliárd forinttal nőtt a deficit a költségvetésben, és számos további állami pénzköltéssel járó bejelentés érkezett az elmúlt időszakban - pedig még csak december közepét írjuk.

Az új kormánynak (bárki is alakítsa) akár komolyabb kiigazításokra is szüksége lehet, még Matolcsy György jegybankelnök is jelentős ikerdeficitről, növekvő kockázatokról írt nemrég, és költségvetési fordulatot szorgalmazott. 

Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje az Mfornak adott interjúban arról beszélt: nem tesznek felelőtlen ígéreteket, mert látják, hogy nem feltétlenül lesz sok pénz a "spájzban", amikor átveszik a hatalmat egy választási győzelem esetén. Ezzel együtt az egészségügyi szakdolgozók bérét viszont megemelné.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!