4p

Alapvetően a magánszemélyek újautó-vételeinek és az építőipar fellendülésének köszönhetően nőtt 2018-ban két számjeggyel, 700 milliárd forint közelébe a hazai lízingfinanszírozás. S a kedvezőbbé vált adózási szabályok, az MNB NHP Fix programja, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye is hozzájárulhat ahhoz, hogy az idén is hasonló mértékű legyen a növekedés.

A Magyar Lízingszövetség által vártnál nagyobb arányban, 13 százalékkal nőtt a magyarországi lízingpiac 2018-ban, s az új kihelyezések értéke 81 milliárd forintos gyarapodásnak köszönhetően megközelítette a 700 milliárd forintos határt – közölte Tóth Zoltán, a szövetség főtitkára. A piaci növekedés aránya 2008 óta a legmagasabb. Figyelemre méltó, hogy a kelet-közép-európai régióban csak Lengyelország tudott tavaly két számjeggyel bővülni.

Rákaptak a magánszemélyek az autólízingre
Rákaptak a magánszemélyek az autólízingre

A növekedés motorját – nomen est omen – továbbra is a gépjármű-lízing adta, nevezetesen az új autók és kishaszongépek finanszírozása, amelyek immár az új kihelyezések több mint a harmadát, egészen pontosan a 35 százalékát tették ki. A tehergépjármű-lízing aránya 27, míg a mezőgazdasági és a flottalízingé 12-12 százalékra rúgott. Az építőiparé csak 4 százalék volt, mégis ennek a bővülése volt a másik jelentős tényezője a 2018-as javulásnak.

A gép, az agrárium, a flotta és a teherautó finanszírozásában immár a 2008 őszén kitört válság előtti volumeneknél tart a magyar piac – állapította meg Nyikos Katalin, a Lízingszövetség elnöke. Hozzátéve: a múlt év elején még óvatosságból 5 százalék körüli növekedést terveztek, de a magánszemélyek és a cégek lízingfinanszírozásra való igénye, valamint a beruházások felfutása miatt sikerült túlszárnyalni a várakozást.

Az önerő és a 2,5 millió forintos állami támogatás valószínűleg kevés lesz ahhoz, hogy a legalább 3 gyermekes családok egy minimum 7 személyes autót tudjanak vásárolni – kommentálta az mfor.hu kérdésére Tóth Zoltán az Orbán Viktor által vasárnap bejelentett, s július 1-jétől hatályos intézkedést. Kézenfekvő lehet a hiányzó forrás kiegészítése lízingből, ám a szövetség főtitkára még korainak tartotta megbecsülni, ennek milyen hatása lehet a lízingpiacra, mondván, a részletek még nem ismertek. Például az, hogy az állami kedvezményt csak új autó vásárlására lehet igénybe venni, vagy használtéra is. Egyebek mellett ennek tisztázása végett kezdeményezett a Lízingszövetség párbeszédet a kormányzati illetékesekkel.

A bejelentett intézkedések hatását ebben a cikkünkben elemeztük.

Különösen a magánszemélyek körében nőtt a lízing népszerűsége – emelte ki Pfandler Tamás, a szövetség elnökségi tagja. Miközben a piac szerepet vállalt az építőipari boom-ban. Az építőipari gépek finanszírozott összege rekordmértékben, 46 százalékkal, 26 milliárd forintra nőtt a magunk mögött hagyott évben, miközben az építőipari cégek 31 százalékkal növelték a beruházásaikat. Az eszközök és nehézgépjárművek finanszírozott összege 8 százalékkal ért el magasabb, 337 milliárd forintot meghaladó értéket 2018-ban az előző év azonos időszakához képest. Továbbra is stabil az agárgép-finanszírozás, amelynek mértéke 14 százalékkal, 82 milliárdra bővült. A termelőeszközöknél ugyan a kihelyezett összeg 5 százalékkal, 63 milliárdra csökkent, de így is jóval meghaladta a 2014-2016 közötti évek 45-48 milliárdos összegeit.

Az idén pedig a nyílt végű pénzügyi, valamint az operatív lízing díjai áfa-tartalmának az egyszerűsítése fokozhatja a lízingelési kedvet. Hasonló pozitív hatást várható a haszongépjárműveknél a jegybank NHP Fix programjának az elindulásától. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!