Valószínűleg a legutolsó ember, akit az egyébként kifejezetten tradicionális ukrán társadalomban katonaruhában látna az ember, egy nagymama – kezdi a New York Times az ukrán katonanőket bemutató cikkét. De a 41 éves Marija Sztalinska, a könyvelő, akinek egy éve született meg az első unokája, azután vonult be a hadseregbe, hogy Oroszország februárban megszállta az országot.
Meg kell védenünk a gyermekeinket. Ha nem mi, akkor ki? – mondta.
Míg a férfiak számára kötelező a katonai szolgálatra való jelentkezés, a nők választhatják az önkéntességet. Az invázió után sokan így is tettek, és jelenleg közel 60 000 nő szolgál az ukrán fegyveres erőknél, néha harci feladatokat is ellátva.
Nem fogok valahol egy irodában ülni
- mondta a 45 éves Lilija Fedorenko, aki az invázió reggelén jelentkezett. A lövészárkokban leszek, lövöldözök, felderítést végzek. Jó lövész vagyok - tette hozzá.
Elszántak
Az ukrán nők elszántsága, hogy harcoljanak az oroszok ellen, vagy kémkedjenek az ellenséges vonalak mögött, esetleg pénzt gyűjtsenek a csapatoknak, jól tükrözi az ukránok - férfiak és nők egyaránt - rendíthetetlen hozzáállását, hogy aktívan tegyenek hazájuk védelméért.
Az ukrán kormány adatai szerint eddig 151 katonanő halt meg vagy tűnt el. Körülbelül 350-en kaptak magas állami kitüntetéseket, mint például az ’Ukrajna Hőse’.
Nincsen rendes egyenruha
A női katonák rohama olyannyira új keletű, hogy az ukrán hadseregnek nincs megfelelő szabású egyenruhája a nők számára, a nők a férfianak tervezett, rosszul illeszkedő egyenruhákban harcolnak. Ez utóbbi miatt egyébként sokan tiltakoztak, arra hivatkozva, hogy a harcosok nem csak férfiak lehetnek, azaz az egyenruháknak a női csípőhöz és mellkashoz is illeszkednie kellene.
Az egyik első női önkéntes, Anasztazija Kolesnyik, egy 25 éves marketingszakember, aki a háború első napján jelentkezett a barátjával együtt, addig panaszkodott a családtagjainak, hogy végül családon belülről találtak neki és barátnőinek jobban illeszkedő egyenruhákat.
Anasztazija és barátnői azonban nincsenek egyedül, hiszen más női önkéntesek is szembesültek ezzel a problémával, így a családi erőfeszítésből egy nonprofit szervezet, a Zemliacskij lett, amely adományok özönét kapja azért, hogy egyenruhákat, páncélzatot, termikus alsóneműt és más felszereléseket vásároljon a katonanőknek. A szervezetnek ruhákkal és felszerelésekkel feltöltött kijevi raktára most ingyenesen biztosítja ezek a harcoló nőknek.
Nők az ellenséges vonalak mögött
Harcolni azonban nemcsak a fronton lehet: a cikk szerint úgy tűnik, hogy a nők az ellenséges vonalak mögött, kémekként is nagyon hatékonyak voltak, így többek közt telefonjaik segítségével jelentették az orosz csapatok helyzetét és mozgását az ukrán haderőnek.
"Nagyon akartam, hogy felszabaduljon a terület"- mondta a 33 éves Albina Strelets, amikor arról kérdezték, miért kémkedett az orosz erők után. A nő folyamatosan információt továbbított az ukránoknak az oroszok mozgásáról, majd letartóztatták és 16 napig fogva tartották. Most pedig a New York Times riporterével annak az egykor kínzókamrának és börtönnek használt ház emeletén beszélgetett, ahol ő is raboskodott.
"Nem gyanakodtak a nőkre" - mondta egy neve elhallgatását kérő női közösségi vezető a Harkiv régióban, aki dacolt az oroszokkal és félrevezette őket, amikor megszállták a területet.
Mi lesz a háború után?
Egyelőre még nyitott kérdés, hogy vajon a háborúban részt vevő nők hősiessége meg fogja-e törni a hagyományos szexista mintázatokat az ukrán társadalomban, és létrejöhet-e így egy egyenlőbb társadalom a háború után. Vajon azután, hogy együtt harcoltak, az ukrán férfiak készen állnak majd arra, hogy egyenrangúként kezeljék a nőket? A lehetséges fejlődés egyik jele már látszik: az invázió óta az új kisvállalkozások majdnem felét nők alapították.
"Ez meg fogja változtatni a nők szerepét a társadalomban" - mondta Alla Kuznyecova, aki Izjum megszállása alatt kémkedett az oroszok után, és rendszeresen jelentett az ukrán félnek.
