1p

Két alkalommal is az Igazságügyi Minisztériumban tárgyalt a letartóztatása előtti napon Schadl György, a végrehajtói kar elnöke – derül ki a Völner Pál volt igazságügyi államtitkárt és Schadlt érintő büntetőügy nyomozati irataiból.

A 24.hu által megismert dokumentumok szerint a végrehajtók elnöke 2021. november 4-én reggel fél 9-kor ment be a minisztérium Nádor utca 22. szám alatti épületébe, ahol negyven percet töltött. Schadl ezután Takács Katalin, a végrehajtói kar hivatalvezetője társaságában távozott a minisztériumból. A nyomozók egy kávézóig követték őket, majd a páros körülbelül félórás beszélgetés után a Szabadság térre sétált, ahonnan a nő a végrehajtói kar autójával távozott.

A nyomozók megfigyelése szerint Schadl „kommunikációja és artikulációja” alapján vitatkozott Takács Katalinnal. Ezután tovább követték a végrehajtók elnökét, aki visszament az Igazságügyi Minisztériumba, ahol újabb 40 percet töltött el.

Az nem derül ki a nyomozati anyagból, hogy Schadl kivel tárgyalt, de ő és Völner Pál három perc különbséggel távozott a minisztérium épületéből 10 óra után.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!