2p

Csökkent a termőterülete, és az átlaghozam javulása ellenére magasabb lett az ára, miközben csökkent az exportja és nő az importja.

A zöldpaprika-helyzetről a Világgazdaság írt csütörtökön. A kedvezőtlen fordulatok mellett arra is kitértek, hogy Magyarország így is az unió négy legjelentősebb paprikatermesztője között van.

Az idén a zöldpaprika termésátlaga hektáronként 21 tonna volt, 14 százalékkal múlta felül a 2019. évi hozamot. Az elmúlt évben 1,74 ezer hektárról 100,5 ezer tonna paprikát takarítottak be Magyarországon - írta a lap.

A termőterület az utóbbi években csökkent: 2009 és 2014 között 2,8 ezerről 1,9 ezer hektárra, majd néhány évig 2,5 ezer hektár körül alakult, de a 2017-­et követő évben 27 százalékkal, 1,8 ezer tonnára esett.

A hazai zöldpaprika ­külkereskedelem elmúlt évi 3,77 milliárd forintos aktívuma 2020 első kilenc hónapjában 6 százalékkal romlott. A kivitel 11 százalékkal, 15,88 ezer tonnára csökkent, a legnagyobb exportpiacnak számító Németországba 5 százalékkal, 10,38 ezer tonnára, Ausztriába 28 százalékkal, 1,93 ezer tonnára, Csehországba 24 százalékkal, 1,06 ezer tonnára esett a kivitel.

Az import ugyanakkor 13 százalékkal, 7,89 ezer tonnára emelkedett,  Spanyolországból 26 százalékkal, 2,98 ezer tonnára, Észak-­Macedóniából 29 százalékkal, 1,12 ezer tonnára nőtt a behozatal, ugyanakkor Németországból 25 százalékkal kevesebb, 1,03 ezer tonna zöldpaprika érkezett - írta a lap a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. Az Európai Unió zöldpaprikatermésének döntő hányadát Spanyolország, Hollandia, Olaszország és Magyarország adja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!