Van, amiben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vezetése ott folytatta, ahol az előző abbahagyta. Például a jegybank 97 millió forint támogatást adott az Ökumenikus Segélyszervezet az Oktatásért Alapítványnak, derül ki az MNB 2025. III. negyedéves kimutatásából. A jegybank és az ökumenikusok között régóta gyümölcsöző a kapcsolat.
Ennek ékes példája, hogy még 2023. augusztus 29-én adták át a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium új épületét, amit a Mészáros Lőrinc és gyerekei tulajdonában lévő Fejér-B.Á.L. Zrt. épített 6 milliárd forint közpénzből. Az iskola fenntartója a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a megnyitón pedig felszólalt Járai Zsigmond volt jegybankelnök, az Ökumenikus Segélyszervezet az Oktatásért Alapítvány akkori kuratóriumi elnöke is, aki az iskolának a polgári keresztény értékek, és a minőség iránti elkötelezettségéről beszélt.
Az ünnepségen imát mondott és áldást osztott Balog Zoltán református püspök az Ökumenikus Segélyszervezet három alapító tagegyházának nevében, aki akkor is és jelenleg is kuratóriumi tag az Ökumenikus Segélyszervezet az Oktatásért Alapítványban, amely most 97 millió forintot kapott a Varga Mihály féle jegybanktól.
Fotó: MTI
Ez már egy régi kapcsolat. Az MNB-botrányban érintett Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) 2023 óta támogatta az ökumenikusokat.
A PADME Alapítvány az egyik legfontosabb missziójaként tekint az innovatív oktatás előmozdítására. Ennek részeként az Ökumenikus Segélyszervezet az Oktatásért Alapítvánnyal együttműködve három éven keresztül támogatja a PADME az intézményt az előremutató oktatási szemléletének kialakításában. Bánkuty Tamás, a PADME igazgatója a nemrégiben átadott Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnáziumban tett látogatást, hogy betekintést nyerjen az ország egyik legmodernebb középiskolájának életébe
– szólt a PADME 2023. októberi Facebook-bejegyzése. Tehát hároméves partnerségben állapodtak meg 2023-ban. A PADME 2023-ban 75 millió forinttal támogatta az alapítvány innovatív oktatásfejlesztési programját. Emlékezetes, hogy az Állami Számvevőszék a márciusban publikált jelentésében azt állapította meg többek között, hogy a PADME körül létrehozott összetett cégstruktúra nem támogatta a vagyon megőrzését és nem biztosította az átláthatóságot.
Az Ökumenikus Segélyszervezet az Oktatásért Alapítvány feladata, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet bővülő hazai képzési tevékenységeit összefogja, valamint szilárd értékrendű, szektorokon átívelő szakmai közösséget, hátteret nyújtson a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium számára – olvasható a bemutatkozásában.
Az alapítvány kuratóriumát alkotó neves vezető szakemberek garanciát jelentenek a meghirdetett célkitűzések magas színvonalon történő megvalósulására
– szerepel az alapítvány oldalán. A szervezet 2020-as megalakulása óta kuratóriumi tag határozatlan ideig például Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és Balog Zoltán református püspök, korábbi emberi erőforrások miniszter, tehát a PADME-pénzek 2023-as érkezésekor is bent ültek a testületben.
Balog Zoltán tavaly február közepén lemondott ugyan a Magyar Református Egyház zsinati elnöki tisztségéről, mert tanácsadóként támogatta, hogy Novák Katalin államfő kegyelmet adjon a bicskei gyermekotthon egykori, pedofil igazgatójának falazó volt igazgatóhelyettesének, de számos pozícióját megtartotta, például ezt is. Lapunk írta meg, hogy kuratóriumi tag az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványban, de távozott a Terror Háza alapítványának kuratóriumából.
Az 1991-ben alapított Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. Rendkívül szoros a kapcsolata az Orbán-kormánnyal és a kormányközeli cégekkel. A kormányfő felesége, Lévai Anikó például 1998 óta segíti jószolgálati nagykövetként a segélyszervezetet, amelynek olyan támogatói vannak, mint a Porsche Hungária vagy a 4iG Csoport.