2p

Határozottan lecsengőben van Magyarországon a koronavírus-járvány negyedik hulláma.

Az Operatív Törzs keddi jelentése szerint az elmúlt 24 órában 1985 új fertőzöttet igazoltak, aminél kevesebb napi fertőzöttre másfél hónapja, november 2-án volt példa. Akkor 1867 esetet detektáltak a hatóságok. Igaz, ez betudható annak is, hogy nagyon kevés tesztet végeztek el a hatóságok. A múlt heti 28-29 ezres napi tesztekkel szemben most 7428-at csináltak, vagyis a pozitivitási ráta 26,7 százalékos.

Ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 230 385 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 132 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 38 028 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 1 054 288 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 138 069 főre csökkent.

5527 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 501-en vannak lélegeztetőgépen. A hétfői laboradatok szerint már 15 omikron esetet igazoltak és további omikrongyanús mintákat vizsgálnak.

A beoltottak száma 6 232 575 fő, közülük 5 945 349 fő már a második oltását is megkapta, 3 114 011 pedig már a harmadik oltást is felvette.

Mivel Magyarországon is már jelen van az omikron vírusvariáns, ezért továbbra is arra kéri az Operatív Törzs a beoltatlanokat, hogy vegyék fel az oltást, mert minden variánssal szemben nagyobb az esély az oltással, mint anélkül. A korábban oltottakat továbbra is a megerősítő oltás felvételére kérik, hiszen az ismét 80-90 százaléka emeli a védettséget. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!