2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Amennyiben nem jut hozzá Magyarország az európai uniós forrásokhoz.

Bokros Lajos az ATV Egyenes beszéd című műsorában megismételte azt, a lapunk által már jó ideje adatokkal bizonyított tényt, miszerint a magas inflációt nem a háború idézte elő, hanem a kormány helytelen, szakszerűtlen, ésszerűtlen gazdaságpolitikája, a fogyasztóiár-index emelkedésének a februárban indult háború csak lökést adott.

Bokros Lajos szerint a kormány felelős a magas inflációért, az államadósság emelkedéséért és a szegénységéért is. Fotó: MTI Fotó/Soós Lajos
Bokros Lajos szerint a kormány felelős a magas inflációért, az államadósság emelkedéséért és a szegénységéért is. Fotó: MTI Fotó/Soós Lajos

Az egykori pénzügyminiszter, közgazdász úgy véli, 2008-hoz hasonlóan most is fenyeget az államcsőd réme, amit csak az Európa Uniótól érkező eurómilliárdok űzhetnek el. Mint ismeretes, bár az Orbán-kormány már tett engedményeket Brüsszel követelései tekintetében, egyelőre még nem jött létre a megállapodás.

Bokros szerint három dologgal kellene felhagyni:

  • a rezsicsökkentéssel, ami velejéig káros, a gazdaságot romboló intézkedés, nem ösztönöz takarékosságra, csak a rászorulóknak kell támogatást adni,
  • a benzinárstoppal, mivel annak nyomán csak a hiány és a feketepiac erősödik,
  • a katával, ami rossz volt, egy jelentős réteg felmentést kapott a társadalombiztosítási járulék megfizetése alól.

Bokros szerint a problémák megoldhatóak, de még egyszer kiemelte, hogy a kormány felelős a magas inflációért, az államadósság emelkedéséért és a szegénységéért is.

Ön is kérdezhet Bokros Lajostól, aki Klasszis Klubunk szeptember 8-ai vendége lesz. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!