1p

A viaszbábos celebmúzeum 2022-től fogadja majd a szelfizőket.

2022 elején mintegy 2000 négyzetméter alapterületű Madame Tussauds múzeum nyílik a fővárosban, az ezt bejelentő szerdai közlemény szerint "a Vörösmarty tér közvetlen szomszédságában."

A viaszszobor-attrakció az első teljes egészében franchise-konstrukcióban megvalósuló Madame Tussauds lesz, a jogtulajdonos Merlin Entertainments és a turisztikai fejlesztést megvalósító Dorottya Experience Kft. közötti megállapodás alapján. A múzeumot a Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy Programjának támogatásával nyitják meg.

A nemzetközi hírességek mellett a budapesti helyszín számos magyar vonatkozású történelmi személyt is felvonultat majd a kiállítás ebből a célból kialakított szekciójában. A bemutatni tervezett személyek kiválasztását széles körű piackutatás és egyeztetések előzték meg. A kiállításon a régmúlt korok politikusai mellett 20. századi magyar zenészek, művészek, sportolók és más közéleti személyek, sőt kortárs karakterek is helyet kapnak majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!