2p

Több százmillió forintnyi uniós támogatásból húznak fel egy filmparkot a mozipark mellé Kisvárdán, ami a legutóbbi információk alapján másról sem szól, mint az uniós pénzek elherdálásáról.

Már önmagában is az érthetetlenség kategóriáját súrolta az Öko-filmpark beruházása Kisvárdán, hiszen tőle nem messze húzzák fel a látvány-szegénynegyeddel tarkított moziparkot, a CINEMAQUA-t. Mint arról nemrég elsőként beszámoltunk, az Öko-filmpark célja a természettel való kapcsolatunk újraértelmezése lesz a modern technológia eszközeinek és a filmes világ szuggesztív és népszerű eszköztárának bevonásával. A projekt megvalósítására a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal 1,295 milliárd forintnyi uniós támogatást nyert el ökoturisztikai fejlesztésekre. Ebből kap majd egy szeletet a kisvárdai öko-filmpark is.

Mivel uniós támogatásból megvalósuló projektről van szó, azt minimum 5 évig fenn kell tartani az előírások szerint. Így elkerülhető a lehívott támogatás visszafizetése. A környezetvédelmi hatásvizsgálati dokumentációban foglaltak szerint az 5 év letelte után a létesítmény iránti igény, a helyszín állapota alapján döntenek majd annak további sorsáról.

Ilyen képekkel szemléltették a tervezett létesítmények jellegét
Ilyen képekkel szemléltették a tervezett létesítmények jellegét

Pedig minden jel szerint már most eldőlt az öko-filmpark sorsa. Augusztus 29-én a környezeti hatásvizsgálati eljárásban közmeghallgatást tartott a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály. Itt pedig már arról volt szó, hogy a létesítményt a kötelező 5 éves fenntartási időszak után el fogják bontani.

"Az ügyfél kérésére Rózsa László szakértő bemutatta a tervezett beruházást, valamint a létesítés és üzemeltetés környezet- és természetvédelemre gyakorolt hatását. Elmondta, hogy a létesítményt 5 évig tervezik fenntartani, utána elbontásra kerül." - derül ki a közmeghallgatás rövid, mindössze 1 oldalas jegyzőkönyvéből.

Vagyis ennek fényében az egész semmi másról nem szól, mint hogy átgondolatlanul, vagy esetleg rövidtávú haszonszerzés céljából mielőbb elköltsék az uniós forrásokat.

Részlet a közmeghallgatás jegyzőkönyvéből
Részlet a közmeghallgatás jegyzőkönyvéből

A projekt megvalósítása egyébként a Kisvárdán ismerős Alkossunk Várost Alapítvány feladata lesz, mely koncepciójában meglehetősen hasonló lesz a moziparkhoz. Itt is különféle világokat fognak megjeleníteni, lesz egyebek mellett indián falu, sztyeppék falva és HUN Natura Park is. A beruházó azzal számol egyébként, hogy naponta 100 látogatója lenne a filmparknak, hétvégén pedig 200.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!