2p

Örvendetes, hogy már az élelmiszereknél is beindult egy enyhe mérséklődés az inflációban, de az sokaknak okozhat fejtörést, hogy még mindig bőven 20 százalék fölött jár az élelmiszerek éves drágulása - mondta a TrendFM reggeli műsorában Gáspár András, az Mfor és a Privátbankár lapigazgatója. A mérséklődés hátterében ugyanis főleg a bázishatás érhető tetten. Munkatársunk szerint az állami intézkedések közül az árfigyelő oldal az egyetlen, ami érdemi segítséget jelenthet a vásárlóknak.

A beszélgetés során szóba került az is: a nemzetközi makrokörnyezet és a forint elmúlt napokban tapasztalt gyengülése miatt főhet a feje az MNB-nek, amikor megtervezi a monetáris pályát: a további irányadókamat-vágásokra a kamatkiadások mérséklése miatt nagy szükség lenne, de ha a nagy jegybankok fokozzák a monetáris szigort, akkor a magyar jegybanknak nehezebb dolga lesz a "széllel szemben" enyhítéssel. Gáspár András arra is felhívta a figyelmet: a jegybank a legutóbbi kamatdöntéskor a korábbi 15-19,5 százalékos sávról 16,5 és 18,5 százalék közé szűkítette idei inflációs várakozását - csakhogy az idei költségvetés elkészítésekor a korábbi sáv aljával, 15 százalékkal tervezett a kormány, ami már az MNB szerint sem reális.

A beszélgetést itt lehet meghallgatni - a riporter Nagy Károly:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!