1p

Csaknem 300 órával a katasztrófa után mentettek ki három embert a romok alól.

Három ember, köztük egy gyerek került elő a romok alól 296 órával a Törökország déli és Szíria északi részét megrázó földrengés után - jelentette a TRT török állami televízió szombaton. 

Az áldozatok száma szombaton átlépte a 45 ezret. Fotó: Depositphotos
Az áldozatok száma szombaton átlépte a 45 ezret. Fotó: Depositphotos

Az MTI beszámolója szerint a felvételeken látható, ahogy a mentőcsapat tagjai hordágyon viszik a törmelékek alól kimentett férfit és nőt a készenlétben várakozó mentőautókhoz, miközben az orvosok már kezelésbe vették a kimentett gyereket. Egyelőre nem tudni többet a túlélőkről, azonnal kórházba szállították őket.

Az AFAD török katasztrófavédelmi hatóság pénteki közleménye szerint több mint 40 ezer fős, helyi és külföldi alakulatokból álló csapat kutatja folyamatosan az összedőlt épületek törmelékeit túlélők után kutatva.

A 7,8-as erősségű földrengés áldozatainak száma szombaton átlépte a 45 ezret, noha a szíriai halálozások száma néhány napja 5800 körül stagnál. A sebesültek száma meghaladja a százezer főt; Törökországban mintegy 264 ezer lakás vált a földdel egyenlővé.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!