3p

A beszerzésimenedzser-index (BMI) lassuló ütemű növekedést mutat, a szezonálisan kiigazított júniusi értéke 54,4 pont, szemben a májusi 57,9 értékkel - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn.

A korábbi júniusokkal összevetve az idei érték felülmúlja a hosszú távú 52,5 pontos  júniusi átlagot, és meghaladja az elmúlt három év 54,1 pontos átlagát is.

A felmérésben vizsgált részindexek majd mindegyike csökkent. A foglalkoztatottságindex értéke azonban két hónapja először ismét 50,0 pont fölé került. Tavaly május-júniusában is 50,0 pont alatt volt az index, amit nyolc hónapos bővülő trend követett - közölte az MLBKT.

A júniusban a termelési mennyiség indexe csökkent májusi értékéhez képest, ám 50,0 pont felett maradt, ami  a termelt mennyiség emelkedését jelzi az előző hónappal összevetve, immár negyvenhatodik alkalommal. A mostani érték átlag feletti, 1995 óta hatszor volt magasabb az index értéke júniusban.

Az új rendelések júniusi indexe gyengült, 50,0 pont felett maradt, ami azt jelzi, hogy az új rendelések állománya ismét magasabb lett az előző hónaphoz viszonyítva. A mostani érték átlag felettinek tekinthető 1995 óta.

A júniusi szállítási átfutási idő hosszabb lett májushoz képest, és az ütem erősödött. Az index értéke az elmúlt egy évben végig 50,0 pont alatt volt. A korábbi júniusi értékeket nézve az idei a negyedik legalacsonyabb érték. 

A vásárolt készletek tizedik alkalommal bővülnek egy hónap szűkülés után, most gyengébb ütemben, az idei júniusi indexérték az elmúlt huszonkét év értékei között átlag feletti, és a tizedik legnagyobb júniusi. 2017-ben minden hónapban emelkedett a vásárolt készletek szintje, 2018-ban pedig tizenegy hónap volt ilyen.

A beszerzési mennyiség indexe júniusban csökkent májusi értékéhez képest, de 50,0 pont fölött maradt, ami továbbra is a beszerzési mennyiség emelkedését jelzi. A mostani érték felülmúlja az elmúlt három év átlagát, és a kilencedik legmagasabb júniusi adat. A beszerzett mennyiség egy hónapig szűkült, mielőtt újból bővülést tapasztaltunk, immár negyvenkettedik hónapja.

A beszerzési árak esetében az index értéke alacsonyabb lett, de 50,0 pont felett maradva további árnövekedést jelez a válaszadók szerint. Ezzel a beszerzési árak nyolc hónap csökkenés után a szezonális kiigazításnak köszönhetően harmincnyolcadik hónapja lesznek magasabbak. A mostani ütem 1995 óta vizsgálva a tizedik legkisebb júniusi.

A késztermékkészletek szintje júniusban alacsonyabb lett az előző hónaphoz képest, de ennek üteme továbbra sem túl erős. A korábbi júniusi értékeket nézve az idei így is átlag felettinek mondható, és a második legnagyobb 1995 óta. 

A külpiaci mutatók közül az importindex értéke csökkent májushoz képest, de továbbra is 50,0 pont fölött maradt. A szezonális kiigazításnak köszönhetően negyvennyolc hónapja folyamatosan jelzi az import mennyiségének növekedését az előző hónaphoz képest. 

Az exportindex értéke is csökkent az előző hónaphoz képest, de 50,0 pont fölött maradva jelzi az export mennyiségének gyengébb ütemű bővülését - közölte az MLBKT.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!