2p

A keddi drágulás azután következett be, hogy az Egyesült Államok hétfőn megerősítette: az iráni olajvásárlási tilalom alól ideiglenesen mentesített országoknak is le kell állítaniuk importjukat május elsejétől.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára kedden hathavi és egyben idei csúcsán járt.

Kedden közép-európai idő szerint délelőtt fél tízkor a júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,36 százalékos pluszban, 74,31 dolláron, a májusi WTI pedig 0,64 százalékos nyereségben, 65,97 dolláron forgott. Eddigi napi maximumán a Brent 74,67 dolláron, 0,85 százalékos pluszban, a WTI pedig 66,19 dolláron, 0,97 százalékos nyereségben állt. Utoljára tavaly október végén volt ilyen drága mindkét olajfajta. 

Az Irán olajiparát célzó amerikai büntetőintézkedések tavaly november 4-én léptek hatályba. Az iráni olaj legnagyobb vásárlói (Olaszország, Görögország, Törökország, India, Kína, Tajvan, Japán és Dél-Korea) 180 napra mentesültek az amerikai szankciók alól, de fokozatosan csökkenteniük kellett az Iránból származó importot. 

A Fehér Ház hétfőn felszólította az iráni olaj vásárlóit, hogy szüntessék be május 1-jétől az ügyleteket, különben szankciókkal sújtja őket. Egyben jelezte, azon dolgozik a nagy olaxeportőr Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel, hogy biztosítsa a megfelelő piaci kínálatot. Kereskedők már panaszkodtak arra, hogy szűkös a kínálat, de olyan megfigyelők, mint például a Goldman Sachs amerikai nagybank arra számítanak, hogy a globális olajpiacon nem okoz nehézségeket az iráni olaj kiesése, más szállítók pótolni tudják a hiányzó mennyiséget.

Az amerikai szankciók helyreállítása előtt napi 3 millió hordós kitermelésével Irán volt a negyedik legjelentősebb tagállama a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC). Idén áprilisra napi egymillió hordó alá csökkent Irán olajexportja, ami jelentős bevételkiesést okozott a perzsa államnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!