5p

A 2022-es világbajnokságnak otthont adó Katar igyekezett kihasználni a rendezés adta reflektorfényt, ennek részét képezték a sztárfocistákkal kötött szerződések is, köztük az ékkőnek számító David Beckham leszerződtetése is. A világ egyik legismertebb focistájának katari reprezentációs tevékenysége azonban enyhén szólva is érdekesre sikerült.

Katar nem tartozik a hagyományos focinemzetek közé, ám pénzben nincsen hiány, így valahol egyáltalán nem meglepő az, hogy a világbajnokság idejére a kis ország olyan korábbi játékosokkal kötött megállapodásokat, akik hitelesen szót tudnak érteni a szurkolókkal. A nagy nevek közt azonban volt valaki, aki önmagában külön kategóriát képvisel: David Beckham, a visszavonult legenda.

Az eredeti tervek szerint Beckham első bevetése egy szurkolói eseményen lett volna, ahol az angol sztár és több más volt játékos együtt jelent volna meg a dohai öbölparti Corniche közelében felállított szurkolói zónában, üdvözölve a rajongókat, majd interjút adva egy erre a célra épített színpadon. A focista rábólintott a tervekre, csapata viszont két feltételt szabott: David Beckham jelenlétét nem jelentetik be előre, és nem értesítik a riportereket.

A terv páratlan kudarcba fulladt. Az Al Bidda Park szurkolói zónája a megbeszélt időpontban annyira kihalt volt, hogy az eseményt lemondták, noha a volt focisták már a színfalak mögött voltak a New York Times terveket ismerő forrásai szerint.

Ez a furcsa incidens jól jelképezi Katar és Beckham szokatlan kapcsolatát a világbajnokság hetei alatt, hiszen tulajdonképpen az történt, hogy a súlyos milliárdokért annyit sikerült elérni, hogy a világ egyik legismertebb híressége egyszerre van ott mindenhol, de mégsincs teljesen jelen.

David Beckham egy korábbi képen. Fotó: Depositphotos
David Beckham egy korábbi képen. Fotó: Depositphotos

Nem mond semmit

David Beckham arca Doha-szerte óriásplakátokon díszeleg. A félidőkben és a közösségi médiában megjelenő reklámokban is szerepel, amelyek a katari kulturális eseményekre szóló belépőjegyet népszerűsítik. A világbajnokság stadionjainak VIP-lelátóin is látták már, és lefilmezték, amint meglátogatta az angol csapatot a kiesés előtt.

Amit a legendás focista nem tett meg, sem akkor, amikor közel két évvel ezelőtt aláírt, hogy Katart képviselje, a jelentések szerint több mint 150 millió dollárért, sem a világbajnokság alatt, az az, hogy beszéljen arról, miért egyezett bele, hogy nagykövet legyen, vagy válaszoljon a kérdésekre a számos ellentmondással kapcsolatban, amelyek a világ legnézettebb sporteseményének katari rendezése körül tomboltak. Katart támadták az emberi jogi helyzete, a homoszexualitást büntető törvényei és a világbajnokság stadionjainak építéséhez a világ legszegényebb részeiből toborzott vendégmunkásokkal való bánásmódja miatt. Most úgy tűnik, Beckham teljesen megmenekült az ezeket firtató kínos kérdésektől, ráadásul az, hogy látványosan kerüli a nyílt sajtómegjelenéseket, már korábban nyilvánvalóvá vált: egy Londonba tervezett eseményen a torna szervezői népszerűsíteni akarták a hivatalos plakátokat is készítő művész munkáit, azonban a sztár itt is csak úgy volt hajlandó megjelenni, ha a média nem lehet ott.

Az ehhez hasonló vonakodás pedig végig jellemezte Beckham hozzáállását, hiszen amellett, hogy nem volt hajlandó az ellenőrzött fórumokon kívül igazán megszólalni; csak a FIFA TV-nek, vagy a világbajnoksághoz kapcsolódó baráti kérdezőknek adott egy-egy ritka kommentárt, valamint a közösségi médiában nyilvánult meg, gondosan elkerülve a katari rendezés kényelmetlen témáit. Az elmúlt hónapokban összesen egy olyan nyilatkozata volt, amely igaz elmismásolva, de foglalkozott a katari rendezés kérdéseivel, a New York Timesnak így válaszolt a híresség sajtócsapata:

David számos világbajnokságon és más nagy nemzetközi tornán vett részt játékosként és nagykövetként egyaránt, és mindig is hitt abban, hogy a sport képes jótékonyan hatni a világra. Megértjük, hogy a közel-keleti szerepvállalásáról eltérő és erősen megalapozott nézetek vannak, ugyanakkor pozitívnak tartjuk, hogy a kulcsfontosságú kérdésekről szóló vitát közvetlenül a régióban megrendezett első világbajnokság ösztönözte. Reméljük, hogy ezek a beszélgetések nagyobb megértéshez és empátiához vezetnek majd minden ember iránt, és hogy előrelépés érhető el ezen a téren is.

Ez így mindenkinek kellemetlen

A fenti, valljuk be elég általánosan megfogalmazott nyilatkozat jó példája annak, hogy Beckham katari tevékenysége miatt igazán senki sem lehet boldog. Egyes katari tisztviselők már hónapok óta elégedetlenek, felismerve, hogy Beckham nem volt hajlandó a nevükben elköteleződni, annak ellenére, hogy szerződése szerint Katart, az országot és nem csak a világbajnokságot népszerűsíti. Véleményük szerint Beckham azzal, hogy nem szólalt meg, és kerülte a média kérdéseit, oly módon használta befolyását, ami időnként kontraproduktív volt, és a kifizetett dollármilliók ellenére Katar megítélése csak tovább romlott.

A katari milliók elfogadása azonban David Beckham megítélésének sem tett jót, az jelentősen romlott Nagy-Britanniában, különösen az LMBTQ-közösségen belül, amely a 150 millió dolláros megállapodásig az egykori focistát a kapcsolatos ügyek bajnokaként és ikonjaként kezelte. Azt, hogy mégis mennyire megsérthette ezt a közösséget Beckham, jól mutatja, hogy egy Nasszer Mohamed nevű orvos, aki állítása szerint az egyetlen nyíltan meleg katari, nemrég elárulta: Beckham Instagram-fiókját megjelölte egy posztban a Katarban élő homoszexuálisokat fenyegető veszélyekről, amire a sztár közösségi médiáját kezelő csapat letiltással válaszolt.

(New York Times)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!