2p

Május közepén érlelődött meg benne a döntés a távozásról.

Szeptember 30-ig tölti be a VOSZ főtitkári pozícióját Dávid Ferenc, aki portálunknak elmondta, ügyvezetőként látja el a hátralévő időben az ezzel járó feladatait.

Dávid Ferenc
Dávid Ferenc

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tisztújításon esett át a közelmúltban, a korábbi elnök, Demján Sándor halála miatt megüresedett elnöki székbe Tolnay Tibort, a szervezet társelnökét választották meg.

Dávid Ferenc távozásáról a napokban jelentek meg hírek, először a Független Hírügynökség számolt be az aktív érdekképviseleti tisztségviselő távozásáról. Dávid  most újabb részleteket árult el az mfor-nak a döntés hátteréről.

Mint mondta, valóban közös megegyezéssel távozik, de erről nem az utóbbi hetekben született meg a döntése, hanem május közepén, a tavalyi évi beszámoló elfogadása miatt összehívott küldöttgyűlést követően. Akkor érlelődött meg benne a gondolat, hogy ezen a módon is pontot kell tenni a Demján Sándor halálával lezáruló korszak végére a VOSZ-ban.

A döntéséről pedig még június közepén tájékoztatta a szervezet illetékeseit. Elmondta, hogy az elhatározásának nincs köze az új elnökhöz, sőt, maga is támogatta Tolnay jelölését, aki Demjánnal is jó viszonyban volt. Úgy érezte azonban, hogy "új műsorhoz új férfi kell", ezért mondott le posztjáról.

Firtatni próbáltuk, hogy a távozásának volt-e köze a VOSZ-on kívüli politikai, gazdasági szereplőkhöz, amire az volt a reakciója, hogy elmondta a hivatalos és tényszerű verziót, egyéb közlendője jelenleg nincs ebben a témában.

 

Megkérdeztük a folyamatban lévő gazdaságpolitikai egyeztetések állásáról is, mint például a cafetéria gyökeres átalakítása, a minimálbér 2019-es emelése, vagy a szociális hozzájárulási adó jövőre tervezett, de bizonytalan időpontú csökkentése. Dávid Ferenc - aki számos tárgyaláson, nyilvános eseményen illetve a médiában képviselte a vállalkozók álláspontját - jelezte, hogy a vállalkozói érdekképviseletek és a kormány közötti tárgyalásokon ő már nem vesz részt, de nem is lehet miről beszámolni, mert jelenleg nem folynak egyeztetések, "mindenki nyaral". Leghamarabb ősszel tudnak tárgyalóasztalhoz ülni a felek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!