2p

Ezt mutatja, hogy a Szohe rakétakísérleti telep leszerelését ellenben leállította.

Műholdfelvételekből ítélve Észak-Korea a leállította Szohe rakétakísérleti telep leszerelését - közölte szerdán a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen működő 38North kutatóközpont.

Tájékoztatása szerint a műholdfelvételekből arra lehet következtetni, hogy augusztus 3. óta nem folynak ott jelentős leszerelési munkálatok, és a korábban leszerelt dolgok ott hevernek a telepen.

A kutatóintézet július 24-én közölte, hogy megkezdődött a telep központi létesítményeinek leszerelése, elbontanak egy hordozórakéta-összeállító, valamint egy, a folyékony üzemanyagú hajtóművek fejlesztésére használt építményt, amelyek feltehetően központi szerepet játszottak az észak-koreai ballisztikus rakétaprogramban.

A szóban forgó kísérleti telep, amely egyben űrközpont is, a kínai határ közelében, Phenjantól 200 kilométerre északnyugatra, a hatalmas jongbjoni atomlétesítménytől 70 kilométerre található. Két és fél évvel ezelőtt, 2016. február 7-én innen bocsátottak fel egy - Phenjan állítása szerint - műholddal felszerelt űrhajót. A Nyugat szerint Phenjan valójában új ballisztikus interkontinentális rakétával hajtott végre kísérletet.

A Szohe telep leszerelése összhangban lenne azokkal a vállalásokkal, amelyeket Kim Dszong Un tett Donald Trump amerikai elnöknek a szingapúri találkozójuk idején. Kim akkor megerősítette, hogy támogatja "a Koreai-félsziget teljes nukleáris leszerelését". Az utóbbi időben egyre többen megkérdőjelezik, hogy Észak-Korea hajlandó-e eleget tenni az atomfegyverek leszerelésére vonatkozó amerikai követelésnek. 

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kedden közölte, hogy Kim Dzsong Un tavasszal hangoztatott szándékai ellenére országa folytatja a nukleáris tevékenységét, ami nagyon aggasztó. A NAÜ szerint a jongbjoni kísérleti reaktorban is folyik a 2015 decemberében megkezdett "működési ciklus".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!