3p

Azt 0,9 százalékon hagyta, ami azt jelenti, hogy immár napra pontosan négy éve változatlan az irányadó ráta. Persze nem is ez volt az érdekes, hiszen módosításra ezúttal sem lehetett számítani. Inkább a Monetáris Tanács közleményéből lehet majd következtetéseket levonni, ezt 15 órakor ismerhetjük meg.

A 0,9 százalékos jegybanki alapkamat mellett a részben másfél hónapja módosított többi kondícióhoz sem nyúlt a Monetáris Tanács. Így az egy napra a kereskedelmi bankok által a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) elhelyezett betétek kamata is negatív, -0,05 százalék maradt, az egynapos és egyhetes, fedezett hiteleké pedig 1,85 százalékos.

A Monetáris Tanács ülését megelőzően az elemzők nemcsak az alapkamatban, hanem a konvencionális eszköztárban sem vártak változást, mondván, az MNB számos intézkedése kezdett működni, és a forint árfolyama is megnyugodni látszik. Kétségtelenül a hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama a 350-es szint alatt várta a kamatdöntést, amire a koronavírus március közepi berobbanása óta csak az utóbbi napokban volt példa.

Az MNB az elmúlt hónapokban bevezetett intézkedéseinek több célja volt. Egyrészt a március végén bejelentett, fedezett hiteleszközzel a hozamgörbe laposítását tűzték ki célul, ez teljesült. Az 5 éves referenciahozam azóta 50 bázisponttal, a 10 éves hozam 100 bázisponttal csökkent. A pozitív folyamathoz hozzájárult a nemzetközi befektetői hangulat javulása, illetve az időközben beindított eszközvásárlási program is. A hitelkamatok április 8-i emelésével pedig a forint volatilitását próbálták letörni, mely szintén sikerült, azóta a forint árfolyama visszaerősödött, majd sávozni kezdett az euróval és a dollárral szemben. A jelenlegi folyamatok tehát nem indokolnak további lépéseket, a forint árfolyama is leginkább a közlemény szövegére mozdulhat, amennyiben abban utalnak a későbbi, potenciális intézkedésekre - szól a hazai elemzői konszenzus.

A KBC Equitas a kamatdöntés előtt azt feltételezte, hogy mivel a jegybank nem fog jelentős lépéseket tenni, ezért elsősorban a kommunikációra helyeződhet a hangsúly. Ők is azt emelték ki, hogy az MNB az elmúlt időszakban több eszközt is bevezetett a válság kezelésére, amelyekkel heti szinten tudja szabályozni a likviditást, valamint az inflációs jelentés is csak júniusban fog érkezni, emiatt pedig inkább a következő havi kamatdöntő ülés lehet fontosabb.

A CIB Bank elemzői sem számítottak sem kamatváltoztatásra, sem új intézkedések bejelentésére, mivel a március óta bejelentett új eszközök és kamatlépések egyelőre hatásosnak bizonyultak. Szerintük a következő időszak inkább a kivárás jegyében telhet mindaddig, amíg a második fél év inflációs és növekedési kilátásaival kapcsolatban pontosabbat lehet látni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!