TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
MTI

A kettő együtt azt adja ki, hogy a negyedik hónapban 1,2 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak.

A mezőgazdasági termelői árak áprilisban 1,2 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz képest. Az emelkedés a növényi termékek árának 3,1 százalékos növekedéséből és az élő állatok és állati termékek árának 2,4 százalékos csökkenéséből tevődik össze - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára 10,7 százalékkal emelkedett egy év alatt áprilisra, a februári 18,1 százalékos, illetve a márciusi 10,2 százalékos drágulást követően. A gyümölcsök ára 24,7 százalékkal emelkedett, a márciusi 31,3 százalékos emelkedés után.

A zöldségek ára 8,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly áprilisban, ezen belül a burgonya ára 25,4 százalékkal csökkent egy év alatt az élelmiszeripari felvásárlás növekedése miatt kilogrammonként 43,5 forintra - közölte a KSH.



Az élő állatok termelőiár-szintje 5,2 százalékkal csökkent, az állati termékeké 3,9 százalékkal lett magasabb.

A tej ára 1,1 százalékkal, a tojásé 10 százalékkal drágult, ugyanakkor ez utóbbi az előző hónapban mért növekedéshez képest 7 százalékponttal mérséklődött.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.