3p

A Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége arra figyelmeztetett, hogy jelentősen növelheti az élelmiszerárakat a hulladékgazdálkodási rendszer júliusi átalakítása.

A szövetség közleménye szerint az elmúlt évek során a termékek, így az élelmiszerek csomagolásával kapcsolatos környezetvédelmi problémák orvoslása és az újrahasznosítás hatékonyságának növelése érdekében, egy uniós irányelv útmutatása alapján az összes tagállamban, így Magyarországon is bevezetik az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR).

A FESZ szerint az azonban már hazai sajátosság, hogy július elsejétől nem az állam vagy a piaci szereplők által alapított non-profit irányító szervezet, hanem a Mol által működtetett koncessziós társaság fogja kollektívan teljesíteni a szükséges visszagyűjtési és hasznosítási feladatokat a gyártók nevében. A piaci szereplők eleve hatékonyabbnak és olcsóbbnak tartották volna a feladatok végrehajtását a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, piaci alapokon működtetni. Ezért a koncessziós tervekkel kapcsolatos aggályaikat az élelmiszergyártók is folyamatosan jelezték a hazai jogalkotók számára.

A közlemény szerint félelmeik máris beigazolódni látszanak, mert a koncessziós megoldás hatékony működőképességének megkérdőjelezhetősége mellett, nagy érvágást jelent majd a gyártók számára, hogy július 1-től az eddig erre a célra befizetett környezetvédelmi termékdíj összegének a többszörösét, 3-5-ször, bizonyos esetekben akár 10-szer annyit kell majd fizetniük az egyes csomagolóanyagok után. A gyártókat képviselő szakmai szervezeteket sem vonták be a díjtételek kialakításába, így nem világos a költségviselők számára, hogy mi alapján kerültek meghatározásra az új díjtételek, következésképpen az sem látható, hogy érvényesül-e az az Európai uniós irányelv, ami szerint csak a tényleges, indokolt költségeket tartalmazhatná a díj.

Jelentős változások jönnek - a hatás pedig a boltok polcaira is begyűrűzik majd. Fotó: Depositphotos
Jelentős változások jönnek - a hatás pedig a boltok polcaira is begyűrűzik majd. Fotó: Depositphotos

A gyártók önköltségnövekedése kettős; nem csak a boltba kerülő csomagolt élelmiszerek csomagolására kell magasabb díjat fizetniük, de a teljes termelési és ellátási lánc mentén a csomagolások minden elemére magasabb költségek rakódnak. A gyártók kénytelenek lesznek az élelmiszerek átadási árában ezt a költségemelkedést érvényesíteni, amit a kiskereskedők saját megnövekedett terheik miatt szintén kénytelenek lehetnek a fogyasztók felé áthárítani. Magyarán az élelmiszerárak további növekedése várható a július 1-től bevezetendő magas díjak miatt. Ez a költségnövekedés is további negatív hatással lehet a hazai élelmiszerpiacra, tovább erősítve az ársapkák és a kötelező akciózás kártékony piactorzító hatásait.

Mindezek alapján a FÉSZ meggyőződése, hogy az élelmiszerárak további emelkedésének megakadályozása, valamint a hazai élelmiszeripari vállalkozások talpon maradásának és versenyképességének biztosítása érdekében, auditált felülvizsgálatára és jelentős csökkentésére van szükség. A szövetség ezért sürgős egyeztetést javasol a kormányzat és a gyártók érdekképviseleti szervei között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!