1p

Jó hír ez az ünnepek előtt.

Surdon és környékén a termelők azt mondják, szerintük az idén nem emelkedik a fenyő ára.

„Kéne, hogy emelkedjen 20 százalékot, de én azért mondtam, hogy ezt nehezen tudom elképzelni, mert az embereknek nagyon kevés a pénzük, és nem csak karácsonyfát kell vásárolni, hanem mindent mást is az ünnepekre”, 

- mondta az ATV híradónak Kanász János őstermelő.

Az pedig a napokban derült ki, hogy várhatóan a karácsony másik hagyományos kelléke, a hal sem lesz idén drágább. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi szervezet szóvivője azt mondta, levelet fognak írni a kereskedőknek, hogy hozzájuk hasonlóan ne változtassanak az árakon.

Így várhatóan az élő ponty kilója várhatóan kétezer forint, a harcsa kilója négyezer forint körül lesz majd

- persze a tisztított, feldolgozott, esetleg filézett hal ennél biztosan többe fog kerülni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!