3p

Az első háromnegyed évben 41 százalékkal több 95-ös benzin fogyott az előző év hasonló időszakához képest a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatainak kútjain.

Elsősorban az első félévben nőtt meg jelentősen a benzin- és a gázolajfogyasztás az országban. A hazai teljes forgalmi adatok alapján az első félévben voltak olyan hónapok, amikor közel harminc százalékkal volt magasabb a fogyasztás, mint a megelőző év azonos időszakában – mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az Inforádiónak.

Ennek a magyarázata a hatósági ár tavaly novemberi bevezetése, miután az év első felében olyan mértékűvé vált a piaci és a hatósági ár közti különbség, hogy komoly plusz forgalmat gerjesztett: jelentős részét a kamionosok, illetve a külföldi magánszemélyek tették ki. A szövetség főtitkára szerint a kedvezményezetti kör kormányzati felülvizsgálata és szűkítése miatt az év második felében már mérséklődött a fogyasztási többlet.

Az árstop szinte túlnőtt a tervezett hatáskörén. Fotó: Depositphotos
Az árstop szinte túlnőtt a tervezett hatáskörén. Fotó: Depositphotos

Országos szinten az utóbbi egy hónapban 8-10 százalékos a többlet, de az első fél évben ennél magasabb számok voltak.

Megjegyezte: a többlet jelentősebb része a gázolajban jelentkezik, hiszen a többletigény a nemzetközi fuvarozásban volt. A kizárásukkal a többlet mérséklődik, viszont a gázolajban továbbra is magasabb volt a fogyasztási adat az első kilenc hónapban a benzinhez képest.

Emellett jelentősen visszaesett a prémiumbenzin értékesítése: a Magyar Ásványolaj Szövetség statisztikái alapján negyven százalékot meghaladóan esett vissza az első kilenc hónapban, és a prémiumdízelek esetében is 35 százalékot meghaladó a csökkenés.

Grád Ottó szerint a prémiumtermékek felfutását a bioetanol-tartalom bevezetése okozta, hiszen az magasabb bioalkoholtartalmú motorbenzin kevésbé volt ajánlott az öreg gépjárművek esetén. Elmondása szerint még akkor is elegendő csak minden második vagy harmadik tankolásnál az alacsonyabb bioetanol-tartalmú prémium üzemanyag vásárlása, ha a járműhöz nem ajánlott magas bioetanol-tartalmú üzemanyag használata.

A főtitkár azt is kiemelte, hogy a kiskereskedelmi forgalomban is nagyon komoly változások vannak. Az országban működő több mint kétezer töltőállomás több mint felét a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatai üzemeltetik. Ezen töltőállomások forgalma nagymértékben nőtt az év első kilenc hónapjában, tehát a kis kutaktól is jelentős forgalom ment át a nagy töltőállomásokhoz.

Ennek a magyarázata, hogy amíg még korábban volt némi árelőnye a diszkontkutak használatának, a 480 forintos hatósági ár ezt a versenyelőnyt gyakorlatilag érvénytelenítette. Amíg a múltban a magángépjármű-üzemeltetők kerülték az autópályás kutak használatát –, hiszen ott ismerten lényegesen drágább volt az üzemanyag –, ma már könnyebben megállnak ott is, hiszen mindenhol elérhető a 480 forintos hatósági ár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!