4p

Rendkívüli izgalmak közepette zárult a második alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! nevű diákverseny, amelyen ezúttal az ország több mint nyolcszáz gimnazistája számolt be arról, mit tud a pénzügyekről. A győztes a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája négyfős csapata, az Adóászok lett. A kezdeményezés elsődleges és legfontosabb célja, hogy az elsősorban a gyakorlati tudásra koncentráló és a szakértők által összeállított, a diákok nyelvén íródott oktatási anyag segítségével a lehető legtöbb fiatal játékos formában elsajátítsa azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a későbbiek során.

Közel 840 diák jelentkezett arra a versenyre, amelyet a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával az idén másodszor rendezett meg, 2021. április 20. és május 19. között. Míg tavaly ősszel a technikumok és a szakképző iskolák tanulói mérhették össze a pénzügyekről megszerzett elméleti és gyakorlati tudásukat, addig ezúttal a gimnáziumok diákjai csaptak össze az online térben, három fordulóban.

A kezdeményezés elsődleges és legfontosabb célja, hogy az elsősorban a gyakorlati tudásra koncentráló és a szakértők által összeállított, a diákok nyelvén íródott oktatási anyag segítségével a lehető legtöbb fiatal játékos formában elsajátítsa azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a későbbiek során. A szervezők azokat a diákokat is szeretnék minél nagyobb számban megszólítani, akik kevésbé jó háttérrel rendelkeznek.

A május 19-ei országos döntőbe került húsz csapat két fordulóban döntötte el az elsőséget. Olyan kérdések megválaszolása, kifejtése révén, mint például:

  • a személyi jövedelemadónak mi a célja, mit fizetnek belőle?
  • miről ismerni meg a befektetési csalókat, a nem valódi ajánlatokat, a veszélyes üzleteket?
  • milyen hatással volt a koronavírus-járvány a lakáspiacra, a lakásbérletekre, a befektetésként vásárolt és kiadott lakásokra?
  • mire jók az egyes biztosítások és például az utasbiztosítás miben nyújt többet, mint az Európai Egészségügyi Kártya?

A II. Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! nevű diákverseny végeredménye:

  1. Adóászok – Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
  2. Businessbogyók – Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
  3. Fogyi Mogyik – Szekszárdi Garay János Gimnázium

A verseny létrehozását támogató szervezetek gyorsértékelése szerint a verseny beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hozzájárult az azon elindult gimnazisták pénzügyi és adótudatosságának a növeléséhez.

Nem csak a győztes csapat tagjai részesültek jutalomban, a verseny támogatói, szakmai partnerei ugyanis számos értékes díjat ajánlottak fel: 

  • A döntő első három helyezett csapatának tagjai és kísérő tanára számára bécsi egynapos tanulmányútra mehetnek az Erste Bank támogatásával, amelyre a döntő időpontjához képest 1 éven belül kerül sor.
  • Az MKB Private Banking a Privátbankár.hu-val közösen egyenként 100-100 ezer forint értékű nyereménnyel díjazta azt a három iskolát, amelyekből az első fordulóban a legtöbb csapat vett részt.
  • A verseny fővédnöke, Dr. Maruzsa Zoltán államtitkár jóvoltából az első öt helyezett csapat csapatonként 60 ezer forint értékben választhat műszaki cikkeket.
  • A Magyar Biztosítók Szövetsége egy laptoppal jutalmazta azt a pedagógust, aki
    - a legtöbb diákot készítette fel a versenyre,
    - és iskolája nem szerepelt a HVG A 100 legjobb gimnázium középiskolai 2021-es rangsorában.
  • A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 250 000 forint összegű ajándékutalványt nyújtott át a "Feltörekvő Junior Klasszisnak" – azaz a legnagyobb fejlődést elérő, az országos döntőbe bejutott csapatok közül a legalacsonyabb tanulmányi átlaggal rendelkező csapatnak és felkészítő tanárának. 
  • A Pénziránytű Alapítvány az országos döntő első 3 helyezett csapatát 1-1 hordozható bluetooth hangszóróval honorálta.
  • A Pénzügyminisztérium 150 ezer forint értékű ajándékutalványt biztosított.
  • A Fundamenta Lakáskassza a három, legtöbb csapatot indító pedagógus munkáját egyenként 50-50 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal ismerte el.
  • A Giro Zrt. az EU-s régiós felosztás szerinti három leghátrányosabb régióból érkező (9 megye), az országos döntőn legjobb eredményt elérő csapatnak 100 000 forint értékű digitális eszközökkel/internet-előfizetést nyújtott át.

A szervező Privatbankar.hu tervei szerint a jövőben is folytatja diákversenyek rendezését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!