Szerény nyereséggel zárt 2024-ben Mészáros Lőrinc naphegyi étterme, derül ki a Sunhill Bistro Kft. tavalyi beszámolójából. A felcsúti milliárdos egyedüli tulajdonosa a NER-körökben és a celebvilágban is kedvelt Oxygen Wellness Naphegy alsó szintjén található Sunhill Bistro nevű étteremnek a Tabánban. A bevétele a 2023-as 284,5 millió forintról 399,3 millió forintra ugrott, de a profit csökkent: 50,3 millió forintról 5,1 millió forintra. Osztalékot pedig nem fizetett a cég. A 400 millió forintos forgalomból mintegy 100 millió forint bérbeadásból folyt be, a szervízdíj 30 millió forint volt.
A Naphegyen nem csak az étterem tartozik a felcsúti sikerember birodalmához, hanem maga az Oxygen Wellness is, hiszen Budapest egyik legexkluzívabb fitness-welness-komplexumában is résztulajdonos lett. Azt a 444 írta meg, hogy a korábbi 844 millió forintos árbevétel után tavaly 973 milliós árbevételt értek el, ami fennállása óta a legtöbbnek számít. Ezzel szemben 578 milliós anyagjellegű és 196 milliós személyi jellegű kiadást számoltak el. Az éves beszámolók kötelező részét képező kiegészítő melléklet azonban ritka szűkszavú, a részletekről szinte semmit sem árultak el. Végeredményben a rekordbevételből rekordprofitot hoztak össze, 79 millió forintot, amit bent hagytak a cégben, nem volt osztalékfizetés.
Tavaly decemberben Mészáros Lőrinc megvette az óbudai Pastrami éttermet. Így már két étterme is lesz Budapesten a felcsúti gazdagembernek.