4p

A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében országszerte több városban szabályozzák a piacok működését, és a húsvéti időszakra meghozott szigorítások közül is érvényben marad néhány.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere határozatlan időre meghosszabbította a húsvéti hétvégén érvényben lévő parkolási korlátozásokat a városban - közölte a városháza sajtószolgálata az MTI-vel. Gépjárművel továbbra sem lehet megállni Sóstógyógyfürdőn, a Nyíregyházi Állatpark előtti parkolóban, a Blaha Lujza sétányon lévő, a Krúdy Vigadó előtti, a pavilonsornál, a parkfürdőnél és a fürdőháznál lévő területeken, valamint a város belső részén a Bujtosi városliget parkolójában. Emellett ezeken a helyszíneken továbbra is tilos zöldfelületen történő parkolás, ennek betartását a közterület-felügyelet ellenőrzi.

Csütörtöktől változnak a városi piacok látogathatósági feltételei is, a piaccsarnokot, a Tokaji úti nagybani zöldség-gyümölcs piacot, a jósavárosi és az örökösföldi piacokat a 65 év felettiek csak 10 és 12 óra között látogathatják - olvasható a közleményben.

Drónnal figyelnek a szolnoki rendőrök

Szolnokon keddtől a veszélyhelyzet végéig reggel 8 és 10 óra között látogathatják a piacokat a 65 évnél idősebbek. A szabályozás betartását szigorúan ellenőrzik a bejáratoknál. A rendőrök drónokkal figyelik a kijárási korlátozás betartását, szabálysértés esetén a járőrök a helyszínre mennek.     A szolnoki idősotthonokban április eleje óta bent laknak a gondozók, ezzel is minimálisra csökkentve a fertőzés veszélyét.

Kaposváron a polgármester kedden úgy döntött, hogy a nagypiacon 9 és 11 óra között vásárolhatnak a 65 év felettiek. Szita Károly egyúttal azt javasolta a kormánynak, hogy minden üzletben rendelje el az idősekre vonatkozó időkorlát szűkítését.

Gyulán és Békéscsabán a városvezetők a kormányrendeletben meghatározott jogkörükkel élve határozatlan ideig módosították a helyi piacok működését. A megyeszékhelyen 9 és fél 11, Gyulán 9 és 10 óra között látogathatják a 65 évnél idősebbek a piacokat.

Kiskőrösön szerdától csak azokat a vásárlókat engedik be az üzlethelyiségekbe, akik védőmaszkot viselnek. Közleményben szólította fel Domonyi László polgármester a boltosokat, hogy április 15-étől tegyék kötelezővé a védőmaszk használatát. Azt is kérte, hogy az üzletek méretének figyelembevételével határozzák meg a helyiségben tartózkodók maximális létszámát. Lehetőleg 10 négyzetméterenként egy vevővel számoljanak - olvasható a város honlapján.

Siófokon - a polgármestereknek biztosított plusz felhatalmazás megszűnésével - keddtől az utcán ismét csak ajánlott, de nem kötelező a maszk viselése. Lengyel Róbert polgármester a Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy e védőeszköz az üzletekbe, hivatalokba lépéskor ugyanakkor továbbra is kötelező, az erről szóló helyi rendelet hatályban van. A városvezető kitért arra is, hogy a hajóállomás és környéke is ismét megnyílt, az átmenetileg bezárt üzletek kinyithattak.

Csurgón az önkormányzat honlapja arról adott hírt, hogy rendszeresen fertőtlenítik a város köztereit, játszótereit, parkjait köztéri elemeit.

Bátonyterenyén a múlt hét végén kezdték el a járványügyileg legveszélyesebb közterületek fertőtlenítését. A boltok, posták, egészségügyi intézmények, gyógyszertárak környékét, a buszmegállókat, aluljárókat fertőtlenítik, továbbá lepermetezik a gyalogos közlekedést segítő korlátokat, a padokat és a szeméttárolókat is. 2020-ban elengedik az építményadó befizetését a lakosság számára - közölte Nagy-Majdon József polgármester. A városvezető közösségi oldalán tudatta azt is, hogy újratervezik az idei költségvetést. A pénzügyi döntések között ismertette, hogy a polgármesteri és alpolgármesteri költségtérítést a járványhelyzet alatt a védekezésre fordítják, a képviselők és külsős bizottsági tagok tiszteletdíja - újratárgyalásig - nulla forint lesz, a városi cégek vezetői fizetésük 70 százalékát kapják a járványhelyzet végéig.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!