1p

Az új helyszínről még nem döntöttek, a brit média Londont javasolja.

Rendkívüli ülést hív össze az európai labdarúgó-szövetség vezető testülete péntekre, miután úgy döntöttek, megfosztják az oroszországi Szentpétervárt a májusi Bajnokok Ligája döntőjének megrendezésétől. A mérkőzésnek május 28-án a Kresztovszkij stadion adott volna otthont. Az UEFA a csütörtöki orosz invázióra reagálva hozta meg az intézkedést – írja a The New York Times.

A szervezet közleménye szerint az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin döntött a találkozó összehívásáról. Az UEFA határozottan elítéli az orosz katonai inváziót Ukrajnában – fogalmazott Ceferin.

Már elkezdődtek a találgatások a BL-döntő lehetséges új helyszínéről. A brit média Londont javasolja, hiszen a tavalyi döntőt két angol csapat, a Manchester City és a Chelsea játszotta, amelyet a londoni gárda nyert meg 1-0 arányban, de az is előfordulhat, hogy a 2023-as helyszínként választott Isztambul adhat helyet a döntőnek.

Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a témában:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!