2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A takarmányárak 30-35 százalékkal emelkedtek tavaly szeptember óta, és mivel a tápok az élőbaromfi-előállítás önköltségének kétharmadát teszik ki,  minimum 20-25 százalékkal kellett volna emelkedniük a termelői baromfiáraknak - mondta Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója a Világgazdaságnak.

Hozzátette, ebben nincs benne az energia és a munkaerő árának növekedése, de ezeket sem sikerült érvényesíteni az átadási árakban. A lap pénteki számában idézi a Agrárközgazdasági Intézet jelentését, amely szerint a vágócsirke termelői ára 6, a vágópulykáé pedig 2 százalékkal emelkedett 2021 első harminc hetében az előző év azonos időszakának átlagárához képest. Igaz, az előző év azonos hetéhez viszonyítva már 17,6, illetve 15,4 százalékos az áremelkedés.

Csorbai Attila felidézte, hogy a hazai baromfiágazatot tavaly március közepétől szinte egyidőben érte csapásként a Covid-19- és a súlyos madárinfluenza-járvány. A piac 25-30 százalékát kitevő, szállodákat, éttermeket és kávézókat tömörítő HoReCa-szektor teljes leállása következtében gyakorlatilag minden baromfi-termékpályán felhalmozódtak a készletek, megteltek a hűtőházak.

Nagyot drágult a takarmány is (Fotó: MTI)
Nagyot drágult a takarmány is (Fotó: MTI)

A madárinfluenza miatti korlátozások sok exportpiacot megszüntettek, ami szintén a készleteket növelte. Amikor pedig úgy lehetett érezni, hogy a termelés ismét egy egyensúlyi szintre került, tavaly szeptemberben elindultak felfelé a takarmányárak, aminek a hatása ma is tart.

A remélt áremelést a piac visszautasította, ennek egyik
fő oka az volt, hogy a koronavírus-járványból megmaradt készletek gyengítették a keresletet - mutatott rá.

A téli, kora tavaszi időszakban azonban Európa sok országát elérte a madárinfluenza-járvány, számottevően csökkentve a lengyel, a német és a francia termelést is, egy kis lehetőséget nyitva így a magyar piaci szereplőknek. A megnövekedett kereslet együtt járt azzal is, hogy az átadási árak emelkedtek. Csorbai Attila szerint ez nagyon jókor jött, mert ha akkor nem lett volna meg lehetőség némileg feltornászni az árakat, sokan abbahagyták volna a baromfihizlalást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!