3p

Manapság a csapból is az folyik, hogy környezeti szempontból az egyre tudatosabb életmódra kell törekedni, ami nem csupán azt fedi le, hogy egészségesen étkezzünk, és ne szemeteljünk, hanem az élet minden területére kihat, így többek közt az otthonunk milyenségére is.

Persze ez a klímaváltozás korában teljesen érthető, azonban sokszor kevés információnk van arról, hogy gyakorlatban ezt miként lehet kivitelezni. Ezért mi most bemutatjuk a két legfontosabb szempontot, melyekre odafigyelve valóban egy energiatakarékos és környezetbarát otthon alakítható ki.
 
Megfelelő szigetelés

Az energiaforrásokkal és a kiadásokkal való takarékoskodás egyik igen jó formája a házunk megfelelő hőszigetelése. Ennek oka, hogy a jól szigetelt ház nyáron véd a hőség ellen, télen pedig nem engedi könnyen kihűlni a házat.
 
Azonban az sem mindegy, hogy milyen szigetelőanyagot használunk, hiszen nem mindegyik anyag rendelkezik alacsony hővezetési tulajdonsággal, aminek a magas hőszigetelési hatékonyság köszönhető. Éppen ezért érdemes természetes anyagból készült, például farost hőszigetelő lemezeket választani, mivel ez a típus rendelkezik a legalacsonyabb hővezetési tényezővel, ami jobb szigetelést tesz lehetővé.
 

Építkezésnél érdemes figyelembe venni a környezeti terhelést
 
Egy új ház építésénél alaposan át kell gondolni, hogy miből készíttessük el a leendő otthonunkat. Persze az energiatakarékosság egy igen fontos tényező, de az energiatakarékos épület nem feltétlen lesz környezetbarát is. Például egy műanyag nyílászárókkal és műanyag szigeteléssel ellátott ház minden bizonnyal energiatakarékossá varázsolható, de ezen anyagoknak már az előállítása is szörnyen nagy terhet ró a környezetre, nem beszélve arról, hogy hosszú távon cseppet sem egészségesek.
 
Éppen ezért egy új ház építésénél érdemes figyelmet fordítani a környezetbarát anyagok felhasználására is az energiatakarékosság mellett, amivel nem csupán az ökológiai lábnyomunk csökkenthető jelentősen, hanem az egészségünket sem veszélyezteti, mivel nincs káros kibocsátásuk, mint például a műanyag elemeknek.
 
Az egyik legjobb anyag környezeti szempontból a fa, hiszen a fa egyrészt újratermelődő alapanyag, mely felhasználásával minimalizálható az ökológiai lábnyom, másrészt a faelemek alkalmazásával egy egészséges és környezetbarát otthon alakítható ki. Valamint azt is érdemes megemlíteni, hogy bár minden építkezés során keletkezik valamennyi felesleges hulladék, de faelemek felhasználásánál ezek nagy része újrahasznosítható, vagyis nincs szükség drága kezelésre, mint például a vegyi hulladékok esetén.
 
Amennyiben Önnek is fontos a környezete, és szeretne egy értékálló, egészséges és környezetbarát otthont létrehozni, keresse fel a Naturica Group oldalát, és kérjen további tájékoztatást!
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!