2p

Ennek segítségével tudták követni a hongkongi tüntetők a rendőrök mozgását.

A HKMap.Live nevű alkalmazás törlése aztuán történt, hogy kínai állami média szerdán a tiltakozások támogatásával vádolta meg az amerikai technológiai óriáscéget.

"Az applikációt arra használták, hogy rajtaüssenek a rendőrökön, veszélyeztessék a közbiztonságot, valamint bűnözők is figyelték, hogy lecsaphassanak azokon a területeken, ahol nem voltak jelent a bűnüldöző szervek" - indokolta döntését az Apple.

"Ez szembemegy irányelveinkkel, és sérti a helyi törvényeket, ezért eltávolítottuk az App Store-ból" - írták egy közleményükben.

hongkongi tüntetők előszeretettel folyamodtak az alkalmazáshoz, hogy elkerüljék a rendőröket, akik az elmúlt hetekben egyre többen jelentek meg az utcákon a kormányellenes megmozdulásokat eltántorítandó. Az applikáció a közösségimédia-felületeken megosztott információkat összegezve mutatta az egyenruhások valós idejű tartózkodási helyét.

Tüntetés Hongkongban (EPA/JEROME FAVRE)
Tüntetés Hongkongban (EPA/JEROME FAVRE)

A fejlesztő a Twitteren tagadta, hogy az alkalmazás segítséget nyújtott volna bűncselekmények elkövetéséhez. Jelezte: a törvénysértésre buzdító megjegyzéseket törölték a felületről.

Az applikáció eltávolítása "egyértelműen politikai döntés, amelynek célja a szabadság és az emberi jogok eltiprása Hongkongban" - vélekedett a fejlesztő.

Van másik

Az alkalmazás törlése valószínűleg nem lesz hatással a tüntetésekre, mert a Telegram üzenetküldő oldalon is számos olyan, többezres táborral rendelkező csoport létezik, amely követi a rendőrök mozgását. Emellett a HKMap.Live androidos verziója továbbra is letölthető a Google Play Store-ból.

A Kínához tartozó, de nagyfokú önállóságot élvező Hongkongban áprilisban kezdődtek tüntetések eleinte a kiadatási törvény módosítása ellen. A megmozdulások résztvevői később demokratikus reformokat, illetve a kormányzó távozását követelték, és az erősödő pekingi befolyás ellen tiltakoztak. A tüntetések gyakran erőszakba torkollottak, komoly forgalmi fennakadásokat és súlyos gazdasági károkat okozva a metropolisznak. A rendszer bírálói attól tartanak, hogy a kormányzó emiatt rendkívüli intézkedéseket hoz, és kérni fogja a kínai hadsereg beavatkozását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!