2p

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) évek óta rengeteg közpénzt kap, azonban sehol nem szerepelt a 2022-es Európa-Bajnokság ára. Az Átlátszó közérdekű adatigényléssel derítette ki, hogy mennyi pénzt kaptak és milyen célokra fordították ezt.

A március 28. és április 3. között zajló Európa-bajnokságnak a budapesti BOK Csarnok adott otthont. A birkózás nagypolitikai támogatottsága Németh Szilárd fideszes politikus révén igen nagyvonalú volt az elmúlt években. Az Átlátszó írása szerint viszonylag kevés figyelmet kapott az esemény az ukrajnai háború és a választások miatt, pedig a kormány a vizes-vb mellett a második legnagyobb hazai rendezésű sporteseménynek mondta. Talán a mérsékelt közérdeklődés is hozzájárult ahhoz, hogy az esemény költségei homályban maradtak, ám az oknyomozó lap közérdekű adatigényléssel ki derítette, hogy bruttó 1,95 milliárd forint közpénzt adott az állam az eseményre.

Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke a budapesti birkózó Európa-bajnokság sajtótájékoztatóján. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke a budapesti birkózó Európa-bajnokság sajtótájékoztatóján. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A rendezvényhez kapcsolódó 5 millió forint feletti szerződések között csupán a rendezvényszervezésre és kommunikációra szánt nettó 1,5 milliárd (bruttó 1,88 milliárd) forintot tüntették fel. Vagyis az állami támogatás nagy része erre a két feladatra ment el. A megbízásokat megkapó nyertes vállalkozások kapcsolódnak az Átlátszó által a reklámpiac Mészáros Lőrincének titulált, Balásy Gyulához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!