2p
A tartalomból: NER-nek való vidék – Viszlát, hungarocell kajásdoboz! – Mi lesz az eladósodottakkal a moratórium után? – Hatalmas pénzbumerángot dobott el a magyar űrprogram


			
		
mfor.hu

Ugyanakkor a beoltottaké is, már közel 5 millió 312 ezren szereztek védettséget a világjárvánnyal szemben.

Az egy nappal korábbinál 27-tel több, 206 személynél mutatták ki a koronavírus-fertőzést - derül ki a csütörtök reggel közzétett adatokból. Ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 591 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Mivel 12 570 mintát vettek, ezt azt jelenti, hogy a fertőzöttségi arány 0,3 százalékponttal magasabb lett az egy nappal korábbinál, 1,64 százalék, ami azonban így sem tekinthető kiugró értéknek. 

Eggyel többen, 7-en hunytak el, mint egy nappal korábban, a kormányzati tájékoztatás szerint ők ezúttal is többségében idős, krónikus betegek voltak. Eddig 29 896-an veszítették az életüket a járvány következtében. Ugyanakkor egy nap alatt közel kétezren gyógyultak meg, számuk immár 722 296. Az aktív fertőzöttek száma pedig 54 399 főre csökkent.

Kórházban is egyre kevesebb beteget ápolnak, a számuk az 500-as határ alá ment, míg lélegeztetőgépen 57-en vannak.

Az egy nappal korábbinál kevesebben, valamivel több mint 14,5 ezren kaptak védőoltást. Ezzel a beoltottak száma 5 311 475 főre emelkedett, közülük 4 112 876-en már a második oltásukat is megkapták. A regisztráltak száma ugyanakkor kevesebb, mint amennyien oltást kaptak, 5 millió 309 ezer, akik 92 százaléka vette fel az oltást. Ennek az a magyarázata, hogy többen regisztráció nélkül oltatták be magukat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.