5p

A járműipar tavaly sem zárt fényes évet, ez korábban az ipari termelés adataiból kiderült. A vezető autógyárak eredménybeszámolója azt mutatta, hogy a nehézségek ellenére az Audi viszonylag jó éven van túl, míg a Mercedesnél komoly gyengülést láthattunk.

Az a korábbi években is látszódott, hogy a magyar ipar, azon belül is a járműgyártás alakulása az itt üzemelő nagy autóipari vállalatok eredménye párhuzamba állítható 2025-ben az ipari termelés alakulásával. A LSH korábbi adatai szerint az ipari termelés 4,6 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Ez komoly érvágást jelentett a gazdaságnak, mivel a szektor a teljes hazai feldolgozóipari termelés több mint negyedét adja. A mélyrepülés természetesen érintette a magyarországi bázissal rendelkező vállalatokat, így az Audit és a Mercedest is. Tekintve, hogy ezen cégek árbevétele döntően exportból származik, a német és általában a globális piac kihívásait megérezték a magyar járműgyártás szereplői is.

A gyengébb makrokörnyezetben az Audi Hungaria és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary friss beszámolói is azt mutatják, hogy a két nagy autógyár továbbra is nyereséges, de a költségnyomás és a szűkülő ipari mozgástér már az eredményeiken is meglátszik.

Az Audi az amerikai vámok ellenére is hasított

Az Audi nettó árbevétele 9,222 milliárd euró volt, ami érdemi növekedés az egy évvel korábbi 8,6 milliárdhoz képest. Pedig előzetesen úgy tűnt, hogy a győri részleg – a magyar üzemmel rendelkező cégeknél – sokkal jobban ki van téve az amerikai piaccal kapcsolatos bizonytalanságoknak, például a Trump által kivetett sarcoknak. A vállalatcsoport nem rendelkezik gyárral az Egyesült Államokban, miközben a magyarországi gyárban számos olyan részegység és alkatrész készül, amit az oda szállított járművekbe szerelnek.

A vállalat üzemi eredménye 373,8 millió, az adózás előtti eredménye 394,6 millió, az adózott eredménye pedig 368,4 millió euróra rúgott. E tételek mindegyike meghaladja az egy évvel korábbi számokat. Érdemes arra is felhívni a figyelmet, hogy a különböző adókedvezmények miatt a vállalat az átlagos jóval kevesebb társasági adót fizet. Az eredménybeszámoló alapján a győri gyártó így továbbra is stabilan termel nyereséget, még ha a költségek el is viszik a bevételek nagy részét.

Rendszeresen felmerülő kérdés, hogy makrogazdasági szempontból mennyire indokolt a nagyvállalatok bőkezű támogatása. Ezt cikkünk keretében nem kívánjuk elemezni, azt ugyanakkor megjegyezzük, hogy a vállalat különböző fejlesztésekre tavaly 5,7 milliárd forint támogatást kapott.

A vállalat beszámolójából kiderült, hogy a járműgyártás előző évi magas gyártási darabszáma tovább növekedett és átlépte a 200 ezres szintet. Ez elsősorban a Cupra Terramar és a Q3/Q3 Sportback márkájú autóknak köszönhető.

Erős visszaesés a Mercedesnél

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary ennél jóval visszafogottabb számokat közölt. A kecskeméti gyár nettó árbevétele 3,064 milliárd euró volt, míg egy évvel korábban még 4,171 milliárdot értek el. Igaz, a bevételhez képest a kiadások még nagyobb arányban csökkentek, így az üzemi eredmény soron csak kisebb visszaesést láthattunk, az 2025-ben 63,4 millió euró lett, szemben az egy évvel korábbi 75,8 millióval. Sőt az egyéb eredményelemek (például a pénzügyi műveletek eredménye) révén a cég adózás előtti eredménye 72,6 millió euró volt. Összességében pedig az adózott eredmény meghaladta a 2024-es szintet, tavaly 66,5 millió euró lett.

Ha alaposabban elmélyedünk az eredménybeszámolóban, akkor kiderül, hogy az árbevétel visszaesése mögött mi állhat: a Kecskeméten gyártott járművek száma jelentősen visszaesett. Igaz, ez az utóbbi években folyamatossá vált, hiszen miközben 2023-ban még 174 ezer autó készült itt, addig két éve már csak 146 ezer. A 2025-ös beszámoló pedig úgy fogalmazott, hogy a CLA Coupé, a CLA Shooting Brake, valamint a tisztán elektromos EQB modellek készülnek itt, az év folyamán gyártott személyautók száma több mint 100 ezer darab volt. Bár a korábbi sajtóbeszámolók és a politikusok nyilatkozatai arról szóltak, hogy Kecskeméten is bővül a kapacitás, ezt a gyártott járművek számának alakulása nem igazolta.

A BMW még csak most indult

A két nagy német vállalat mellett immár egy harmadik, a BMW is elkezdte a magyarországi termelését, ám az adatokból egyelőre nehéz megmondani, hogy a vállalat mennyire sikeres. Az árbevétele természetesen megugrott, és a korábbi minimális szinthez képest jelentősnek mondható, hiszen 715 millió eurót ért el. Az a beszámolóból kiderül, hogy optimális lehet a költségstruktúra, hiszen az adott árbevételhez képest (összehasonlítva például a Mercedes eredményével) az üzemi eredmény jól alakult, 35,7 millió eurót tett ki.

Ugyanakkor a pénzügyi műveletek eredménye vastagon mínuszos volt, így veszteséget jelzett mind az adózás előtti (-51,7 millió), mind az adózott eredmény (-46,9 millió euró).

Erős bevétel, szorosabb marzsok

A két, hosszú évek óta Magyarországon működő vállalat eredményei ellentétes folyamatokat mutatnak. Az is látszik, hogy a bevétel önmagában még nem meghatározó a nyereség szempontjából, hiszen a vállalatok a nehezebb időszakban sokkal erősebb költségkontrollt alkalmaznak.

A számok alapján mindkét gyár működése érzékeny a beszállítói árakra, az energiaköltségekre, a termelési volumenre és a modellmixre. Ez különösen fontos Magyarországon, ahol az autóipar továbbra is kiemelt szerepet játszik az ipari kibocsátásban és az exportteljesítményben.

A friss beszámolók alapján mind az Audi, mind a Mercedes továbbra is nyereséges magyarországi termelőegységet üzemeltet, de a két vállalat teljesítményében már kevésbé érződik a korábbi években látott dinamizmus. Az eredmények inkább azt mutatják, hogy a gyártás stabil, a profit megvan, de a globális járműipari folyamatok erősen behatárolják a növekedési lehetőségeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG