2p

Ebben próbálta lebeszélni a szíriai kurd fegyveresek elleni offenzíváról.

Recep Tayyip Erdogan török elnök elutasította és a szemétbe dobta Donald Trump amerikai elnök október 9-én küldött levelét - írta csütörtökön a BBC Türkce egy török kormánytisztviselőre hivatkozva.

Az ankarai vezetés hiányolta a levélből a diplomácia udvarias nyelvezetét, és úgy vélték, az lesz a legvilágosabb válasz, ha még aznap megindítják az északkelet-szíriai hadműveletet - áll a brit közszolgálati adó törökországi szerkesztőségének jelentésében.

A Béke Forrása fedőnevű török katonai beavatkozás nem sokkal később, október 9-én török idő szerint délután 16 órakor meg is kezdődött. Törökország a szíriai kurd fegyvereseket nemzetbiztonsági fenyegetésként és terroristákként kezeli, mert állítása szerint a törökországi kurd szakadárok szövetségesei.

Trump a szóban forgó levélben előzőleg arra kérte Erdogant, hogy inkább állapodjanak meg. Üzenetében jelezte a török államfőnek, hogy a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezet parancsnoka, Mazlúm Abdi hajlandó vele tárgyalni, és bizonyos engedményeket tenni. "A történelem kedvező képet alakít ki önről, ha helyes és humánus módon cselekszik. Örökké gonosznak fogja tekinteni, ha nem történnek jó dolgok. Ne legyen kemény fiú! Ne legyen ostoba!" - fogalmazott.

Egy amerikai delegáció van éppen nála

Több mint egy héttel az amerikai elnök levelét követően, csütörtökön Erdogannal tárgyal Mike Penceamerikai alelnök, miután Trump Ankarába küldte őt abban a reményben, hogy sikerül tűzszünetet kieszközölnie a török és kurd erők között Északkelet-Szíriában. A delegációban helyet kapott Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, Robert O'Brien, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, valamint James Jeffrey, az amerikai kormány Szíriáért felelős különmegbízottja is.

A csütörtöki megbeszélés előzményeként Erdogan szerdán leszögezte: nem ül tárgyalóasztalhoz terroristákkal és nem keres közvetítőt sem a két fél számára.

Trump pedig a török gazdaságra "megsemmisítő hatású" szankciókat helyezett kilátásba szerdán a már elrendelt büntetőintézkedéseken túl arra az esetre, ha nem lesz sikeres az amerikai küldöttség tárgyalása a török fővárosban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!