3p

Nevével ellentétben már nem csak gyerekek táboroztatását végzi az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, sőt, már Erzsébet-karácsony is létezik. Már nem arról szólnak a hírek, hogy lehet-e táboroztatni, hanem arról, hogy hatféle Erzsébet-tábor közül lehet választani.

Nyolc év után gondolták újra az Erzsébet-táborok jelenét és jövőjét azzal, hogy a 2012-es törvény helyett ú törvényjavaslatot nyújtottak be. A régi törvényben nem részletezték a rendezvény típusait, az új kormányhatározatban azonban erre is kitérnek (azaz végül még sem törvény született a benyújtás után). Fontos változás az is, hogy az eddigi öt év helyett évenként rendezi a kormány a pénzügyeket - derült ki a minap a Magyar Közlönyből.

Családi Erzsébet-tábor családok részére nyújt táborozási lehetőséget több napon át egy vagy több táborhelyen, ahol szállást és a tábor napi időtartamához igazodó számú étkezést és szabadidős programot biztosít.

Egyre nő az Erzsébet-táborok száma. Fotó: Pixabay
Egyre nő az Erzsébet-táborok száma. Fotó: Pixabay

Napközi Erzsébet-tábor nappali felügyeletet nyújt, ahol szemléletet is formálnak, kompetenciát fejlesztenek, és szabadidős programokat szerveznek a gyermekek lakóhelyén vagy annak vonzáskörzetében. Ennek keretében a tábor időtartamához igazodó étkezést is biztosít, elsősorban a köznevelési intézmények gyermekcsoportjai részére.

Az Ottalvós Erzsébet-táborban több napos, éjszakai ott-tartózkodást is vállaló, folyamatos felügyeletet biztosító táborozásra nyílik lehetőség étkezésekkel, kompetenciafejlesztéssel és szabadidős programokkal.  

Az Erdélyi Erzsébet-tábor a nevéhez híven Erdélyben biztosít több napos ott-alvós táborokat, célja, hogy „az anyaországról és a határon túlról érkező táborozók közötti kapcsolat erősítését célzó programokat biztosítson a Magyarországon és az Erdélyben működő, az anyaországgal való kapcsolattartás elősegítésének érdekében a Kárpát-medencében élő gyermekek művelődésével, magyar identitásuk megőrzésével kiemelten foglalkozó intézmények, elsősorban köznevelési intézmények gyermekcsoportjai részére nyújtott gyermektáboroztatási szolgáltatásként".

A Gyógyító Szent Erzsébet-tábor szintén ott-alvós keretek között működik, a betegséggel élő, betegségből gyógyuló gyermekek csoportjai részére, s a gyermekek egészségi állapotának megfelelő kompetenciafejlesztő és szabadidős programokat biztosít gyermektáboroztatási szolgáltatásként,

A Diabétesz Erzsébet-táborban az egészségügyi intézmények ellátotti körébe tartozó, 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek csoportjai részére edukációs, szemléletformáló, kompetenciafejlesztő és szabadidős programokat biztosít ott-alvós, vagy napközis variációban.

S egy meglepetés: az Erzsébet-karácsony kilóg a sorból: elsősorban a köznevelési intézmények hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű, továbbá a hátrányos helyzetű térségekből érkező gyermekcsoportjai részére biztosít kulturális programokat és ezalatti étkezést.

Míg az Erzsébet-táborok száma megugrott, addig Erzsébet-utalvánnyal már fél éve nem lehet fizetni, csak 2019. december 31-ig voltak érvényben, ezért a kibocsátásról szóló korábbi rendelet hatályát vesztette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!