1p

Eddig mintegy hatvanegy fertőzöttet mutattak ki a koronavírus új, omikron nevű variánsával az Európai Unió 11 tagállamában - közölte szerdán az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).

Összesen 61 ismert eset van eddig, a legtöbb Hollandiában (16), Portugáliában (14) és Németországban (9). Dániában a helyi egészségügyi szervek legfrissebb jelentése szerint hatra emelkedett azok száma, akik szervezetében kimutatták a koronavírus omikron nevű változatát. Olaszországban négy, Svédországban és Ausztriában három-három, Belgiumban és Spanyolországban kettő-kettő, Csehországban egy, illetve a Franciaországhoz tartozó Réunion szigeten is eddig egy ismert esetről tudnak - írja az MTI.

Európában 61 omikron-esetről tudunk ebben a pillanatban. Fotó: Depositphotos
Európában 61 omikron-esetről tudunk ebben a pillanatban. Fotó: Depositphotos

Szakemberek ugyanakkor attól tartanak, hogy a vírusmutáció már jóval szélesebb körben elterjedt a hivatalosan ismertnél.

Oliver Keppler, a müncheni Max von Pettenkoffer virológiai intézet vezetője szerint turisták már hetek óta terjeszthetik a potenciálisan fertőzőbb vírusváltozatot. Eddig a vírusmutációval megfertőződött személyek egyikénél sem léptek fel súlyos tünetek, illetve ehhez köthető haláleset sem történt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!