4p

Interjút adott Peter Liese német képviselő, az Európai Néppárt EP képviselőcsoportjának egészségügyi kérdésekben illetékes szóvivője, amiben kifejti, hogy Európának nincs szüksége a kínai vakcinára, ám az orosz oltóanyagból még lehet komoly termék. 

A régen orvosként praktizáló, jelenleg a koronavírus központban besegítő, s az oltási kampány aktív részeseként dolgozó képviselő a Népszavának arról beszélt, hogy nincs igaza Orbán Viktor magyar kormányfőnek, amikor azt mondta, az Egyesült Királyság azért tart előrébb az oltási kampányban, mert már nem tagja az EU-nak.

Peter Liese szerint nincs Európának szükséges a kínai vakcinára. Fotó: peter-liese.de
Peter Liese szerint nincs Európának szükséges a kínai vakcinára. Fotó: peter-liese.de

 

„Az összefogásnál minden csak rosszabb lenne. Különösen a kisebb tagállamok járnának rosszul, hiszen nem lenne erős érdekérvényesítő erejük a tárgyalásokon. Magyarország, Szlovákia vagy Észtország egymagában nem tudná elérni azt, amit együtt elértünk”.

Ugyanakkor hozzáteszi: a jelenlegi tudás birtokában tavaly nyilván több Pfizer/BioNTech vakcinát rendelt volna az unió, de meggyőződése, hogy Orbán Viktor sem tudott volna jobb megállapodást kötni, mint az Európai Bizottság, sőt, inkább rosszabbat.

Ugyanis nem csak az oltási kampány ütemét kell figyelembe venni, hanem a hosszú távú folyamatokat is.

„Szóval, véleményem szerint Orbán Viktor ebben az esetben súlyosan téved, és sajnos, nem ez az egyetlen ügy” – jelenti ki Peter Liese.

Az oltási folyamat lassúságával kapcsolatban kiemeli, hogy a folyamat az Egyesült Királyságban is lassú, ráadásul egy kockázatos vállalkozásba fogtak: csak az első vakcinát adják be, és jóval tovább várnak a második oltással, mint ahogy a gyártó ajánlja. Lehet, hogy ez működni fog, de jobb ragaszkodni a szabályokhoz: eltárolni a második dózist és az ajánlásnak megfelelően három hét elteltével beadni.

A képviselő azt ígéri, hogy lesz elegendő oltóanyag, de tisztában kell lennünk a globális korlátokkal. Ennek érdekében például Németországban új gyárat építenek a Pfizer/BioNTech gyártó kapacitásainak növelésére. A héten elkezdődtek az oltások a Moderna vakcinájával,  január végén a valószínűleg a piacon lesz az AstraZeneca, a Johnson&Johnson várhatóan februárban nyújtja be az engedélyezési kérelmet az Európai Gyógyszerügynökséghez, a CureVac oltóanyagát pedig a második negyedévben hozhatják forgalomba.

„Az EU által tető alá hozott szerződések kétszer annyi vakcinát biztosítanak a közösség számára, mint amennyire szükség lehet minden európai beoltásához” – jelenti ki a szóvivő.

Arra a kérdésre, hogy Németország állítólag saját felhasználásra 30 millió adag Pfizer/BioNTech oltóanyagot vett szabályellenesen, úgy reagált, hogy míg több tagállam bizonytalankodott a vakcina bonyolult feltételei miatt, addig Németország szerette volna, ha a német gyártású vakcina is a portfólia része, hiszen már akkor az első három befutó között emlegették. Ezért az Európai Bizottság megkérte Németországot, hogy kössön előszerződést 100 millió adag Pfizer/BioNTech oltóanyagra. Aztán novemberben, mikor az amerikai vakcina lett a befutó, mindenki akart belőle, ezért az Európai Bizottság úgy döntött, a tagállamok a lakossági méreteknek megfelelően részesülnek a vakcinából. A nemrégiben megrendelt 300 millióval együtt a tagállamok most már 600 millió adag Pfizer/BioNTech készítményt kötöttek le, ami a többivel kiegészülve több mint elég lesz. Így erre a külön német megrendelésre egyáltalán nem lesz szükség.


Az árazással kapcsolatban Peter Liese úgy vélekedett a magyar napilapnak, hogy a Pfizer és a Moderna vakcinái nem drágák, hanem a legkedvezőbbek a világon, mert az EU kemény tárgyalópartner volt.
A kínai vakcinákról annyit mondott: bár a Sinopharm kínai gyógyszergyártó vakcináit vizsgálják, de jelzésértékű, hogy sem ők, sem más kínai cég nem kérte eddig az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét, sőt kategorikusan kijelentette:

„Európában nincs szükség a kínai oltóanyagra”.

Az orosz vakcinára lát még esélyt, ha a SzputnyikV-vel végigcsinálják a szükséges eljárást, és ugyanolyan eredményeket produkál, mint az AstaZeneca szere, akkor komoly oltóanyag lehet belőle.

Az európai országok oltási tervéről pedig az a véleménye, hogy az embereknek világos iránymutatásokat kell adni, és közérthetően kell tájékoztatni, hogy megbizonyosodjanak róla: az oltások tisztességes és átlátható módon zajlanak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!