3p

Putyin evakuálásra szólított fel Herszonban, az ukránok iráni drónokat és orosz cirkálórakétákat lőttek le, a Wagner magánhadsereg pedig kijött a napféyre. Elkezdődött a háború 255. napja.

  • Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy az Oroszországhoz csatolt Herszon tartományban élő civileket "evakuálni" kell a konfliktusövezetből - feltételezések szerint ez arra utal, hogy az orosz erők a Dnyipro folyó nyugati partjának elhagyására készülnek. Egyre nagyobb valószínűséget adnak a szakértők annak, hogy Moszkva magát Herszon városát mindenáron megpróbálja megtartani - ez a legnagyobb, orosz megszállás alatt álló városi terület.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy pénteken nyolc iráni gyártmányú drónt lőtt le egy légvédelmi rakétaezred Dél-Ukrajnában. Két Kalibr cirkálórakétát is megsemmisítettek a déli és a központi légi parancsnokság egységei - mondta esti beszédében. "A leghevesebb harci cselekmények ezen a héten a Donbaszban összpontosulnak: Bakhmut és Szoledar környékén" - mondta az elnök a CNN tudósítása szerint.
  • Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű további védelmi támogatást jelentett be Ukrajna számára. Ennek keretében a Cseh Köztársaságot megbízzák T-72-es harckocsik felújításával. A csomag részeként a Hawk légvédelmi rendszerhez szükséges rakétákat is szállítanak, amelyeket az orosz drónok és cirkálórakéták ellen lehet használni. A Kijevnek nyújtott amerikai katonai segély összege ezzel több mint 18,2 milliárd dollárra emelkedett az invázió februári kezdete óta - írja a The Guardian.
  • A korábban titokban működő Wagner magánhadsereg megnyitotta első hivatalos oroszországi központját Szentpéterváron - írja az AFP. Jevgenyij Prigozsin, aki a több éven át tartó találgatások után nemrég erősítette meg, hogyvalóban ő alapította a csoportot, amelynek harcosai Ukrajnában, valamint Latin-Amerika és Afrika országaiban is bevetésre kerültek, a múlt héten jelentette be az iroda megnyitását. A többemeletes épület, amelynek tetején egy nagy fehér "Wagner" felirat díszeleg, pénteken nyílt meg. "A CSVK (katonai magánvállalat rövidítése - a szerk.) Wagner Központ küldetése, hogy kényelmes környezetet biztosítson az Oroszország védelmi képességének javítását célzó új ötletek megszületéséhez" - mondta Prigozsin nyilatkozatában. A Wagner-csoportról évek óta állítják szakértők, hogy szerepet játszik Moszkva tengerentúli ambícióinak megvalósításában, a Kreml azonban folyamatosan tagadja a kapcsolatokat.
  • Összefognak a legfejlettebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoport tagjai az orosz támadás alatt álló ukrajnai civil infrastruktúra védelmében - jelentették be pénteken a németországi Münsterben, a hetek külügyminiszteri tanácskozása után. A Hetek külön "koordinációs mechanizmust" szerveznek az ukrán lakosság energia- és vízellátását szolgáló "kritikus infrastruktúrában okozott károk elhárítására, a helyreállításra és védelmére" - derül ki az MTI tudósításából.
  • Magyarország területére 2022. november 4-én az ukrán-magyar határszakaszon 6237 fő lépett be az ORFK tájékoztatása szerint. A román-magyar határszakaszon belépők közül 5477 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett. Az ukrajnai háború elől 2022. november 4-én 194 ember, köztük 65 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

(CNN, The Guardian, AFP, MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!