2p

Az elmúlt másfél hétben az olajár előbb látványosan beszakadt, majd úgy tűnt, hogy nem is tud érdemben visszakapaszkodni. Ez az üzemanyagok hazai árában is megmutatkozott. Kedden azonban fordult a kocka.

Az olajpiaci folyamatokat, vagyis az árak látványos beszakadását a Mol a nagykereskedelmi árakban csak elsimítva érvényesítette, hiszen több lépésben csökkentették csak a végtermékért fizetendő összeget. Ennek ellenére szerdán az átlagár már a hatósági ár alá csökkent. Lapunk számításai szerint ugyanis a nagykereskedelmi árváltozások révén 475 forint az átlagos szint.

Más kérdés, hogy a diszkont kutaknál már a mai csökkenés előtt ennél jóval alacsonyabb árak is voltak, hiszen kedden találkoztunk 461 forintos árral is. A szerdai nagykereskedelmi árcsökkentés után vélhetőleg a legolcsóbb helyeken 450 alatt lehet a 95-ös literenkénti ára, míg a gázolaj ennél 8-10 forinttal kerülhet többe. Ugyanakkor a legdrágábbnak számító, autópályák mellett lévő töltőállomásokon a hatósági ár továbbra is plafont jelent majd, így 480 forintnál sehol sem lesz egyelőre magasabb a literenként fizetendő összeg.

Miután az üzemanyagok árát négy tényező befolyásolja leginkább – az adók mértéke, az olajár, a dollár forintban mért árfolyama és a finomítói árrés – ezért a piaci folyamatokat feldolgozó anyagainkban folyamatosan követtük, hogy forintban számolva hogyan alakul egy hordó olaj ára. Ezt összevetve az üzemanyagok aktuális szintjével hétfőn is azt jeleztük, hogy további csökkentés várható.

Ennek tett azonban keresztbe az olajára keddi jelentős megugrása, hiszen így a 75 dollárra felugró brent olaj miatt immár nagyjából egyensúlyba kerültek a folyamatok. A korábbi hónapokban hasonló (forintban mért) olajárnál az üzemanyagárak nagyjából ezen a szinten voltak.

Ami az üzemanyagok nagykereskedelmi árát illeti, ezen a héten már nem lesz változás. A Mol által szerdán közzétettek szerint december 10-től nem módosítanak azokon. Az autósok tehát bánkódhatnak, hogy az ígéretes folyamatokat az olajár emelkedése kettétörte, és csak reménykedni lehet, hogy a következő időszakban a fekete arany ismét olcsóbb lesz, ami aztán a töltőállomásokon is érződik majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!