3p
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


			
		
		


		
		

Virágzik a magyar kapitalizmus: állami ügynökség állami vasúttársaságnak ad állami pénzt az állami hotel felújítására. Pedig épp nem kell új hotel, mert nincs turizmus.

A koronavírus-járvány miatt összeomlott a hazai turizmus, a világon senki nem utazik sehova, az egész ország idei költségvetését újra kell terveznie a kormánynak, de azért az igazán fontos dolgokra így is jut pénz. Például a magyar állam többségi tulajdonában lévő GYSEV vasúttársaság tulajdonában lévő Hotel Sopron adófizetői százmillióból újíthatja fel például a kültéri medencéjét és alakíthat ki egy új lakosztályt. Az erről szóló közbeszerzést az osztrák tulajdonban lévő Stettin-Hungaria Kft. nyerte el 437 millió forintos ajánlattal - részben egy belsőépítész céggel közösen -, ebből pedig az adófizetők 108 millió forintot fizettek.

A közbeszerzés is kitér arra, hogy a szállodaépület felújítása a Kisfaludy program keretében zajlik. A Kisfaludy programot pedig a kormányzati felügyelet alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) koordinálja. Többnyire pályázati úton oszt ki vissza nem térítendő költségvetési támogatást az MTÜ, ezúttal azonban egyedi elbírálás lehetett, mert az ügynökség honlapján felsorolt győztesek listáján a Hotel Sopron nem szerepel. Tehát összességében egy állami hivatal egy állami vasúttársaság hoteljének ad arra vissza nem térítendő százmilliót, hogy kültéri medencét és lakosztályt építsen. Miközben naponta ezrek veszítik el a munkájukat. Miközben az ország vasútállomásainak döntő többsége Soprontól Békéscsabáig meglehetősen romos állapotban vannak.

A kormány még 2017-ben hirdette meg a Kisfaludy programot 300 milliárd forintos keretösszeggel 2019 és 2030 között. Azóta több szállodát építenek, illetve újítottak fel a segítségével, a pénzből sokszor kormányközeli tulajdonosi körök szálláshelyei szépülhettek meg. A turizmus azonban leállt a koronavírus-járvány miatt és nem valószínű, hogy a jövőben sok új szállodára lenne szükség az országban. Ennek ellenére arról nem hallani, hogy a Kisfaludy programot felfüggesztették volna. Sőt, a kormány március közepén úgy döntött: a program keretösszegét 300 milliárd forintról 581,3 milliárd forintra emeli.

Áprilisban meg is nyílik újra a pénzcsap: az MTÜ ezúttal az ötcsillagos szállodák felújítására írt ki 500 millió forint keretösszegű pályázatot. Csak olyan ötcsillagos szálloda kaphat támogatást, amelyik a HotelStars nemzeti védjeggyel rendelkezik. Ilyen pedig nincs sok az országban. Lapunk is megírta, hogy Hernádi Zsolt MOL-vezér egyik szállodája is kapott vissza nem térítendő állami támogatást, a szakember nem is csinált titkot abból, hogy szerinte piaci alapon nem lenne nyereséges az esztergomi luxusszállodája, ezért teljesen jogos és logikus, hogy az állam 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő költségvetési támogatást adott neki a beruházásra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.