7p

Már van kormányrendelet a cipőboltok bezárásáról, de a hazai szállodák Budapesttől Gyuláig még nyitva lehetnek a koronavírus ellenére. Sokan maguktól bezárnak, de van, aki üzletet is lát a karanténban.

Egészségügyi veszélyhelyzet van a koronavírus-járvány miatt, az iskolák bezártak, a játszótereket lezárták, a boltok zömének délután három óra után be kell zárniuk, önkénteseket toboroznak, látogatási tilalom van a kórházakban, határzár is van, a fél ország otthonról dolgozik, de a magyarországi hotelek Gyulától Sopronig sok szerettel várják a pihenni vágyókat. Sorra jönnek ki a kormányrendeletek, egy cipőbolt már nem lehet nyitva 15 óra után, de egy 100-200 szobás hotel elvileg nyugodtan nyitva lehet, ezt semmilyen rendelettel nem tiltotta meg a kormány operatív törzse.

"Egyedi ajánlatunk az Ön számára: 1 hét tartózkodás után +1 hét térítésmentes" - ilyen ajánlattal csábítja vendégeit a balatonszemesi Szindbád hotel. Tehát két hetet lehet pihenni egy hét árából. A következő mérlegelést várják a vendégektől: hol biztonságosabb átvészelni egy járványügyi helyzetet: egy zsúfolt belvárosban vagy egy elszigetelt üdülőhelyen. Hitvallásuk szerint ők a problémát nem kezelik, hanem megelőzik. A recepciónál lázat mérnek. Ráadásul ingyenes a szauna is, ahol elpusztul a vírus. A távmunkához pedig személyre szabott szélessávú internetet adnak. "Ha már nagyon unja a bezártságot, a fertőzésveszélyes élelmiszerboltokat, akkor jöjjön el hozzánk feltöltődni. Szálláshelyünk biztosítja a külvilágtól való minőségi elszigetelődést" - szól a pazar ajánlat.

A balatonszemesi hotel tulajdonosa Nyári Gyula, a SzindbádNet Kft.-n keresztül, 2018-ban 283 millió forint bevétel mellett 61 millió forint profit jött össze. A faluban közel 10 ember van hatósági karanténban, a polgármester szórólapon kéri a nyugdíjasokat, hogy maradjanak otthon, bezárt a polgármesteri hivatal, az óvoda, a boltok polcai üresek, a balatoni vonaton alig ülnek utasok, a focimeccset elhalasztották, a hotel azonban valamiért prioritást élvez: nyugodtan lehet wellnessezni. 

Négycsillagos biztonság

Nem csak a Balatonnál, hanem a szintén kiemelt turisztikai városnak számító Bükön is különleges ajánlattal csábítják a járvány elől menekülőket. "A Hotel Piroska elkülönített szobákkal, privát, csak neked és családodnak - baráti társaságodnak - szóló privát wellness használattal, térítésmentes szobaszervízzel várja Vendégeit" - hirdeti magát a büki szálloda, amelynek "A biztonság négycsillagos szigete" a szlogenje. A Hotel Piroska Kft. 2018-ban 465 millió forint bevétel mellett 58 millió forint profitot hozott össze a tulajdonos Barota Sándornak és testvérének.

Sőt, úgy értesültünk megbízható turisztikai forrásból, hogy a hévízi szállodák például még jelentős német és orosz, többnyire az idősebb korosztályhoz tartozó vendéggel rendelkeznek, akiknek a kedvéért még kormányrendeletet is kiadtak, hogy a félpanziós szolgáltatást megkaphassák. Az éttermek nyitvatartásának korlátozása nem vonatkozik a szálláshelyeken félpanziós ellátást nyújtó egységekre. Vagyis sehol nem lehet étteremben vacsorázni, kivéve a szállóvendégeknek.

"Nekünk az Önök biztonsága a legfőbb prioritás. Szállodánk biztonságos területnek minősíthető" - közli számos szálloda honlapja. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy gyakrabban takarítanak és kézfertőtlenítő folyadékot helyeztek el a szállodák frekventált pontjain. "Szállodánk szolgáltatásait kizárólag szállóvendégeinknek biztosítjuk a megszokott prémium minőségben. Szállodánk étterme, bárja és wellness részlege 2020. március 16-tól határozatlan ideig külsős vendégeket nem fogad. A szállóvendégek részére a kiszolgálás teljeskörű és zavartalan. Továbbá szállodánk kizárólag magyar állampolgárokat fogad a határlezárás értelmében határozatlan ideig" - közli például a felsőtárkányi Bambara hotel. Tehát járvány ide vagy oda: azért a magyar vendégek nyugodtan foglalhatnak szállást egy közel 100 szobás hotelbe és még együtt is vacsorázhatnak a hotel éttermében. A Wellness Hotel Gyula is megnyugtat mindenkit: fertőtlenítik a liftek nyomógombjait és a kilincseket, tehát nyugodtan lehet menni.

A budapesti székhelyű Danubius Hotels 16 szállodát üzemeltet Pécstől Bükfürdőig, honlapján nyoma sincs a koronavírusnak, ellenben 25 százalékos előfoglalási akcióval kecsegtetnek. A Magyarországon és külföldön összesen 26 szállodát üzemeltető Hunguest Hotels csütörtök este döntött úgy, hogy bizonytalan időre felfüggeszti vidéki szállodáinak működtetését március 22-től és elkezdik a felújításukat a járvány ideje alatt. Két budapesti hotel azonban nyitva marad, mert ott a rendvédelmi dolgozók vannak elhelyezve.

Tirolban bezártak

Mindettől függetlenül az egész szállodaiipar nagy bajban van, küzd a túlélésért. Úgy értesültünk, hogy legalább 150-200 hotel döntött már úgy, hogy átmenetileg bezár. Ennek egyelőre még nincs sok nyoma, de például az Aquaworld Resort Budapest Hotel már nem fogad új vendéget, és az alsópetényi Prónay-kastély is bezárta kapuit. A héten várhatóan bezár az összes budapesti szálloda, a kihasználtság ugyanis nullára esett vissza a koronavírus és a járványügyi intézkedések hatására. Vidéken sem sokkal jobb a helyzet, így ott is sorra várhatók a bezárások. Ezek a szállások sem kormányzati döntés miatt zárnak be, hanem egyéni megfontolásból. Ausztriában ellenben három nyugati tartomány (Tirol, Vorarlberg és Salzburg) a koronavírus-járvány miatt március 16-tól bezárta síterepeit és szálláshelyeit.

A hazai szállodaipar mindig is a legerősebb lobbiszervezet volt hazánkban, kíváló kormányzati kapcsolatokkal. Kiharcolták például a Kisfaludy-programot, aminek lényege, hogy vissza nem térítendő állami milliárdokból lehet felújítani és építeni magántulajdonban lévő szállodákat. Most pedig előbb kell bezárnia egy cipőboltnak egy borsodi zsákfaluban, mint egy 150 szobás hotelnek Budapest belvárosában.

Semmi adó

Az Orbán Viktor miniszterelnök által szerdán bejelentett gazdaságvédelmi intézkedések is leginkább a turizmust és a hoteltulajdonosokat védik: a hitelből épült hoteleknek nem kell fizetniük a törlesztőrészleteket, a helyiségbérleti szerződéseket nem lehet felmondani, június 30-ig a turizmusfejlesztési hozzájárulást is elengedik. Így gyakorlatilag nem fizet adót a szektor: a kereskedelmi szálláshely szolgáltatás áfája a korábbi 18-ról 5 százalékra csökkent január 1-jétől. Míg a turizmusfejlesztési hozzájárulás a bevétel 4 százalék volt, de június végéig azt sem kell fizetni. Ez amúgy is minimális lett volna az állami költségvetés szempontjából, hiszen sorra mondják le foglalásaikat a vendégek.

A hazai mintegy ezer szállodában nagyjából 30 ezer ember dolgozik. Ha ezek bezárnak, akkor az áfát nem kell fizetni, a hitelt nem kell visszafizetni a bankoknak, a turisztikai hozzájárulást sem kell fizetni, ha az alkalmazottakat elküldik fizetés nélküli szabadságra, akkor gyakorlatilag nullszaldó jön ki: semmi bevétel, de semmi kiadás is. Így a szállodatulajdonosok nagyobb veszteség nélkül úszhatják meg a válságot, ellenben a részben már el is bocsátott dolgozók bajban lehetnek, mire újra felpörög a turizmus. Az egészségügyi dolgozók pedig 24 órában dolgoznak a betegek megmentésén, de arról nem hallani, hogy ezért milyen jutalmat kapnak.

Kapcsolódó cikk: Gulyás Gergely miniszter nem optimista a hazai szállókat illetően, arról is beszélt a Kormányinfón, hogy szerinte a következő napokban 1070 hotel zár majd be az országban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!