2p

2017 novemberében egyszer már megpróbálta eladni a MiG-29-eseket a vagyonkezelő, de senki sem fizette be az árverési biztosítékot, így eredménytelen lett az árverés.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő az Elektronikus Aukciós Rendszerben egy összesen 332 tételből álló "csomag" árverését hirdette meg idén év elején. A Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő 19 darab MiG-29-es, 20 hajtómű és 293 darab egyéb tartozék és rakéták együttes kikiáltási ára 2,87 milliárd forint, ami 42 százalékkal alacsonyabb a közel 1,5 évvel ezelőtt meghirdetett árverésen meghatározottnál.

Először 2017. novemberében bocsátották árverésre a haditechnikai eszközöket 4,8 milliárdos kikiáltási áron, igaz, a teljes csomag valamivel több tételből állt, 4-gyel több repülő, 1 ellenőrző berendezés és 1251 egyéb alkatrészt is árverésre bocsátott a vagyonkezelő. Az 1,2 milliárdos árverési biztosítékot viszont senki sem fizette be.

Forrás: Wikipedia
Forrás: Wikipedia

Mivel a mostani árverésen alacsonyabb kikiáltási árat határoztak meg, az árverési biztosíték is kevesebb lett, 718 millió forint, a licitlépcső pedig 4 millió. Licitálni pedig február 4. és február 6. között lehet.

Valószínűleg egyébként nem a kikiáltási ár a szűk keresztmetszet, sokkal inkább a lehetséges vevői kör túlszabályozottsága. Egyrészt a tranzakciót meg Oroszországnak is le kell okéznia, másrészt a leendő vevőnek rendelkeznie kell minimum 180 napig érvényes haditechnikai tevékenységi engedéllyel és nyilatkoznia kell az eszközök végfelhasználási helyéről, céljáról és a végfelhasználó személyéről.

Az eszközök egyébként per, teher és igénymentesek, viszont egy részük hiányos, használhatatlan, illetve az ismételten üzemképes állapotba helyezését jelentős költségráfordítással lehetne megteremteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!