2p

Hiába dobogós mindkét csapat a nézőket ez nem nagyon érdekelte. 

A téli szünet előtti utolsó forduló zajlik az OTP Bank Ligában, cikkünk készültekor még két meccs van hátra a fordulóból és pihenni vonulnak a csapatok. Szombaton az egyik dobogós csapat, a Ferencváros otthon mérkőzött meg a Honvéddal 7011 néző előtt, és vasárnapra egy igazi dobogós párharc következett: 

a Kisvárda-Puskás Akadémia "rangadó". 

A két NER-csapat párharcát a Ferencváros mérkőzésével ellentétben egyáltalán nem övezte kimagasló érdeklődés. Pedig a hazai pályán játszó Kisvárdának nagy volt a tét: ha sikerült a Mészáros Lőrinchez kötődő, 2010 után felemelkedő NER-csapatot legyőznie, akkor téli bajnokként vonulhatott volna pihenőre. 

Nem bírtak egymással a NER-csapatok (Fotó: MTI)
Nem bírtak egymással a NER-csapatok (Fotó: MTI)

Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter idején felemelkedő szabolcsi csapat azonban nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét, 1:1-es döntetlent játszott a felcsútiakkal. 

Azt nem tudni, a játékosokat mennyire mozgatta meg valójában a mérkőzést tétje, a szurkolókat egyáltalán nem. Erre enged következtetni ugyanis, hogy rettentően kevés néző látogatott ki a helyszínre, 

mindössze 1890-en voltak kíváncsiak a sorsdöntő csatára. 

Ez egyébként el sem éri az ellenfél otthona, Felcsút népességszámát - ami év elején 1953 fő volt - és olyan kisebb községekkel vetekszik ez a szám, például Tényő vagy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Győrtelek. Kisvárda népessége egyébként 16 564 fő. 

Az NBI dobogója már kialakult: 

  • az élen a Ferencváros áll eggyel kevesebb lejátszott meccsel 35 ponttal, 
  • a második Seszták Miklós városának csapata, a Kisvárda 34 ponttal, 
  • a harmadik pedig Felcsút 31 ponttal. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!