2019. március 20. 18:55
mfor.hu

A javaslatot mindössze három ellenszavazattal fogadták el. 

A Fidesz tagságának felfüggesztéséről szóló javaslatot 190 igen és 3 nem szavazat mellett fogadták el. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz nem vehet részt az üléseken, nem szavazhat és nem állíthat jelöltet pozíciókra. Egyben egy Bölcsek Tanácsát is felállítanak, melynek feladata lesz ellenőrizni és kivizsgálni a helyzetet, a tanácsot az a Van Rampuy vezeti, aki a Fidesz Néppártból való kizárását javasolta. A vizsgálat lezárultával pedig döntenek arról, hogy a Fidesz továbbra is a Néppárt tagja maradjon-e. 

Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje a szavazás utáni sajtótájékoztatón azt mondta: a Fidesz kizárása nem került le a napirendről, viszont a Fidesz részéről tények és cselekedetek kellenek. Személy szerint ugyanakkor örül, hogy vége ennek és most már szeretne elkezdeni kampányolni. 

Az, hogy mindössze 3 nem szavazat érkezett, arra utal, hogy a Fidesz maga is megszavazta a javaslatot a felfüggesztéséről, amit az Európai Néppárttal közösen nyújtottak be.

Fotó: MTI Fotó: MTI

Orbán: erős EPP a cél

Az Euronews tudósítása szerint Orbán Viktor a szavazást követő sajtótájékoztatón azt mondta, hosszú távon szeretnénk, ha nem a baloldali-liberális gondolatok uralkodnának - mondta Orbán - ezért azt a megoldást választottuk, hogy amíg a 3 ember elkészül a jelentéssel, addig mi felfuggesztjük a tagságunkat.

Úgy vélte, a mai vita tétje az volt, hogy "zárják ki azokat, akik a keresztény-konzervatív vonalon vannak - ezek vagyunk mi - és alakítsák át a pártot egy olyan szervezetté, ami jóval balrább, a liberális irányba áll". 

Sose volt semmiféle kampányunk Juncker ellen - mondta Orbán, szavait nevetés fogadta a tudósítás szerint.

"A politikánk a bevonásra épül, ezért van az, hogy más országokban az emberek nem azt gondolják, hogy az unió ellenük van, hanem hogy az uniót meg kell javítani. Az emberek eldöntik a választáson az eldöntendő kérdéseken, mi meg majd eldöntjük, hogy ebből mit valósítunk meg. Mi csak olyan frakcióba tudunk beülni, ami egyértelműen migrációellenes és ami egyértelműen keresztény értékrendű."

A kormányfő szerint a Fidesz is fel fog állítani egy saját bizottságot.

Az Origo tudósítása szerint Orbán Viktor elmondta: nem lehet tudni, meddig vizsgálódik a Bölcsek Tanácsa, de a határidő biztos, hogy a választások után jár majd le.