A fogyasztói társadalom rákfenéje, hogy miképpen szabaduljunk meg életünk vége felé a felgyűlt holmiktól. Ha egy mód van rá, akkor fogjunk neki, amíg még bírjuk a munkát, hogy ne szeretteinket terheljük vele halálunk után. Naná, hogy ezt is a skandinávok kezdték pontokba foglalni, mint mindent, ami ésszerű. A svéd festőművész és grafikus, Margareta Magnusson Végső rendrakás című könyvében, látszólag kényes témát feszeget: mielőtt meghalunk, próbáljuk kidobni a fölös cuccokat.
Folyamatosan selejtezzünk
Könnyű dolgunk van, ha életünk folyamán gyakran selejtezünk. Például legalább félévenként rászánunk 1-2 órát, a lakásba behurcolt dolgok szelektálására. A múltkor egy nagy szatyornyi reklámbögrét vitt el tőlünk valaki, amelyek nem hiányoznak senkinek.
A ruhaneműk szelektálása talán a legnagyobb feladat. Hasznosak a barátnős ruhacserék, garázsvásárok, meg adományboltok, de az ezzel való foglalatosság, selejtezés, tisztítás, szállítás is időt vesz igénybe.
Van, aki régi kulcsot, más mobiltelefont őriz
Száz, de még ötven éve se volt ez akkora gond, hiszen tizedannyi holmival sem rendelkeztek az emberek, még a dúsgazdagok sem, mint ma. De a 21. században a tárgyak - fotók, levelek, CD-k, bögrék, tollak, könyvek, bizsuk, karórák vagy szerszámok – agyonnyomnak bennünket.
Van, aki a régi kulcsoktól sem szívesen válik meg, és a használhatatlan régi mobiltelefonok, reklám kulcstartók, gagyi utazási szuvenírek kidobásától is ódzkodik. A férfiak hajlamosak a régi szerszámok megőrzésére, olykor túlzsúfolttá téve ezzel a garázst vagy a pincét.
Amikor már betegség
Más dolog a kényszergyűjtögetés, amely komoly, nehezen gyógyítható betegség, és pszichológiai- addiktológiai kezelést igényel. (Nem a demens korra gondolok.)
Az ilyen esetek egy része még a fogyasztói társadalom előtti időszakból, a szegénységből, az ott látott mintákból ered. (Aki erről többet szeretne megtudni, azoknak ajánlom Polcz Alaine: Rend és rendetlenség című könyvét.)
A gyerekben az rögzülhetett – főleg falun – hogy a szülei mindent félreraktak, fölös deszkát, széttört kerítéslécet, kopott ládát, mert kellhet az még gyújtósnak, virág mellé karónak, csibekeltetőnek. A csorba bögrében muskátli nőtt, a leütött zománcú tálkából a macska ivott.
Nem fakuló emlékek
Csakhogy ennek az egyébként manapság környezetvédőnek tűnő viselkedésnek sajnos megvan az a hátulütője, hogy a magyar falusi porták hátsó része szemétdombnak tűnik. Elég csak átmenni az osztrák határon és látjuk a különbséget.
A kiselejtezett holmik elszállítása után meglepően tágasnak tűnik majd a lakás, és számos bőröndre, táskára, dobozra sem lesz szükség.
Főleg, ha a, retro műbőr fényképalbumok, névjegykártya tartók, kopott fürdőszobai kilépők, lejárt samponok, rég kiszolgált pokrócok is hasonló sorsra jutnak.
Sok nő szekrényében megbújnak úgynevezett emlékruhák: ez akkor volt rajtam, amikor… ez tetszett neki nagyon, ebben kérte meg a kezem, ezt viseltem, amikor interjút készítettem a világsztárral. Mások hajlamosak megőrizni nagy szerelmük kedvenc ingét, és olykor elővenni, megsimogatni.
Nyilvánvalóan nem ezekre vonatkozik a selejtezés, hanem a 10 éve kinőtt, meggondolatlanul, hangulatból vásárolt, soha fel nem vett, ajándékba kapott, divatjamúlt ruhák, cipők, táskák özönére.
Mi lesz a fonalakkal meg a gombokkal?
Számos használati tárgy egyszerűen kiment a divatból. Örökölt terítők, párnahuzatok, textilszalvéták tucatszámra találhatók komódok fiókjaiban, miközben évente egyszer terít abrosszal a háziasszony. De nem akar tőle megválni, mint ahogyan a függönyanyagokat is csak ide-oda rakosgatja.
Pedig annak idején maga szerette volna megvarrni, a sarokban kuksoló lengyel Lucznik gépen. Ami elé nem ült már le vagy 15 éve…
A fél évszázada őrzött horgoló- hímző- kötőfonalakat nyugodtan oda lehet ajándékozni idős otthonoknak, mindig nagy a keletjük. Szinte minden nő őrizget gombokat, amelyekhez már nem is tartoznak ruhák – ezek egyszerűen kidobandók.
Halálom után elégetendő
Szükség van egy iratmegsemmisítőre és több kukára. De mindenekelőtt erős lélekre, az érzelmek kordában tartására. Miért tartogatjuk például a régi naptárakat, ősrégi telefon noteszeket, érvényüket vesztett névjegy kártyákat? A szerelmes levelek őrzése még érthető. Az egyéb fontos magánlevelek egy részét be lehet szkennelni és egy pen drive-on őrizni.
Ugyanez vonatkozik a papíralapú fotók legtöbbjére. Ha nagyon régi családi fekete-fehér fotókötegre bukkanunk és már nem is tudjuk, kiket ábrázol, keressük meg a Fortepant, hátha érdekli őket és értékes kordokumentumnak vélik. Megőrzik, és közkinccsé teszik.
A jelszó a válogatás: ami csak a mi szívünknek kedves, azt rakjuk egy dobozba és írjuk rá, halálom után elégetendő – javasolja kemény józansággal az írónő.
Van, ami nem évül el
A fontos hivatalos papírok - például házassági, halotti, születési anyakönyvi kivonatok, végrendeletek, adás-vételi szerződések - eredeti példányai mindig megőrzendők. Ebben az esetben nem elég másolatokat készíteni, sokszor a hivatalok az eredetihez ragaszkodnak.
Ami az ingatlanügyeket illeti, szükség lehet a régi földhivatali, földmérési papírokra, helyrajzi számokra, térképekre, felújítás esetén az eredeti alaprajzokra. De ezek nagy része szintén digitalizálható.
A befizetett nyugtákat, blokkokat, garanciajegyeket évtizedekig őrizni botorság, bár akad olyan háziasszony, aki a 30 évvel ezelőttieket sem meri kidobni. A valamikori vezetékes telefonunk számláitól bizton megválhatunk.
A pendrive segít
A banki papírok kezelése külön szabályokat igényel. Bár többnyire azt szokták válaszolni az ügyintézők, hogy 5 évre visszamenőleg őrizzük meg azokat, de céges, könyvelési és adóügyek miatt legyen csak mind lefűzve. (Még nem az online pénzügyi korszakról beszélünk.) A hosszú lejáratú értékpapírok mindenképp megőrzendők, akárcsak a közjegyző előtt aláírt meghatalmazások, cégalapítási okiratok.
A régi orvosi papírokat - amelyekre még szükség lehet - be kell szkennelni, pen drive-ra menteni, és ha szükség van rá, kinyomtatni.
A családi filmeket digitalizáljuk
A fotók átnézése lehet egy jó családi program is, közben elmagyarázzuk a kicsiknek, ki látható a képen. Hiszen oly sok „fénykép készült Forte-filmre, rajta te meg én” – ahogy Cseh Tamás énekelte Bereményi Géza örökbecsű dalában
Videókazetták még mindig sok család padlásán, pincéjében, netán könyvespolcán porosodnak. A régi játékfilmeket nem érdemes megőrizni, ráadásul többnyire már rossz minőségűek, és a neten szinte minden elérhető. A családról készült rövidfilmeket digitalizáljuk, és küldjük el azoknak a rokonoknak is, akik rajta szerepelnek. A régi, sokszor már nem is működő videómagnókat sem érdemes megőrizni.
A bakelitlemezek ismét reneszánszukat élik, - számos komoly gyűjtő állt rá ezekre - és van, ahol a lemezjátszók ismét „munkába álltak”, némi retro fílinggel, de azért a bakelitek jelentős részétől is meg kell válni, akárcsak a CD-től, a rajtuk lévő zenék legtöbbje hallható a youtube-on.
Egy része lom, más része érték
Biztos, hogy szeretettel tekint majd gyermekünk a tőlünk örökölt porcelánokra, rézkarcra, ólomkristályvázákra? Főleg, ha azok nekünk se tetszettek soha, és csak kegyeletből rakosgattuk? – kérdezi a svéd írónő.
Ezek értékes tárgyak. De mi lesz azzal a sok-sok filléres tányérral, ki tudja, honnan hozzánk került evőeszközzel, innen-onnan kapott csészével, amiktől roskadozik a konyhaszekrény? Nos, érdemes a rokonság, ismerősök körében érdeklődni, nem ismernek-e fiatal párt, akik most költöznek, de nincs pénzük rögvest mindenből újat venni - egy időre talán ezek is megteszik.
Eladni nehéz, elajándékozni sem egyszerű
A tárgyak között speciális helyet foglal el a könyv, érdemes ezeket időnként átválogatni. Összegyűlhetnek olyan kiadványok, amelyeket ajándékba kaptunk, de nem tetszettek soha, vagy olyan úti könyvek, amelyek már rég elavultak.
Bár gyakorlatilag ma nincs értéke a használt könyveknek és sajnos, és a könyvtárak sem tartanak rájuk igényt, meg lehet próbálkozni az eladással. Értékesebb vagy friss kiadványok, ritkaságok esetén az antikváriumokat előbb fel kell hívni, és rákérdezni, megvennék-e a szóban forgó művet, ne hiába cipeljük oda a köteteket.
Vannak olyan társasházak, ahol a közös előtérbe mindenki leviszi a fölös könyveit és bárki elviheti azokat olvasni. Körbe lehet telefonálni a szociális és idősotthonokat, van-e ott ilyenre szükség.
Receptek, bizsuk és órák
Minden családban tucatszámra lelhetők fel szakácskönyvek, de nincs rájuk nagy kereslet a neten, hiszen a receptek többsége a világhálón fellelhető. Mit kezd vele a gyerek, az unoka? Ő inkább azt a receptet fogja megbecsülni, amit mi írtunk anno, saját kezünkkel, egy cédulára.
A bizsuk tekintetében már nehezebb a helyzet. Nézzük át ezeket együtt a családtagokkal, barátnőkkel, hátha valaki boldog lesz tőle, már most. Ugyanez vonatkozik a karórákra is, amelyek már vagy 20 éve, inkább múlékony divatcikként funkcionálnak, mint időmérő eszközként. Ma pedig egyre kevesebb fiatal hord karórát, hiszen a mobil úgyis mutatja az időt.
Ami véges…
