3p

Az OPTEN adatai alapján az idei évben közel 32 ezer cég szűnt meg, és az éves csökkenés közelít a 11 ezerhez. Az új eljárások számának magas értéke és a gyenge alapítási kedv előrevetítik a cégszámcsökkenés fennmaradását. Az új felszámolási eljárások száma továbbra is 2 ezer körüli, novemberre várhatóan már eléri éves szinten a 20 ezret.

A cégalapítások alacsony éves teljesítménye mellett – jelenleg alig 21 ezer felett – sajnálatos módon a cégmegszűnések száma is „kiemelkedően” magas, idén közel 32 ezer cég szűnt meg. A megszűnések az elmúlt öt év szezonális összehasonlításában aranyérmesek, de ha az elmúlt három év éves teljesítményét nézzük, még rosszabb a helyzet, mivel az idei 1–10 hónapban már meghaladta azok számát - írja az Üzletem.hu.

A GDP csökkenése az OPTEN adatai szerint tükröződik a vállalati trendekben is a vállalkozások számának folyamatos csökkenésével. Ezt a tendenciát az egész év során tapasztaljuk. Az októberi tényadatok alapján a hónapban közel 800 céggel kevesebb működött, mint szeptemberben, ami azt jelzi, hogy az éves csökkenés fokozatosan közelít a 11 ezerhez.

Több, mint harmincezer cég szűnt meg idén eddig. Fotó: Depositphotos
Több, mint harmincezer cég szűnt meg idén eddig. Fotó: Depositphotos

„A gazdaság aktuális állapotába betekintést enged a cégalapítások alakulása, amely tud egy iránytű lenni az eligazodásban. Várhatóan éves szinten is, de szezonálisan már biztos, hogy az elmúlt öt év legalacsonyabb cégalapítása jellemzi a cégtrendet. Ennek sok jelentése lehet, okozhatja az óvatosság, a kisebb kockázatvállalás, azaz a vállalkozók is látják, hogy a gazdasági környezetben erőteljesebb a kihívás jelenleg” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

A KSH adatai és megállapításai a cégtrendben is visszatükröződnek. A tevékenységbe belépők és kilépők – előzőek szerint megállapított – egyenlege a tevékenységet végzők csökkenését mutatja az idei évben a megjelölt nemzetgazdasági ágakban, akik sokkal nagyobb arányban részesednek abból, mint amennyit az összes cégszámból képviselnek. „Az 1–10 havi egyenlege a tevékenységet végzőknek azt mutatja, hogy a következő időszakra már van egy negatív áthúzódás – közel 6 ezer vállalkozás –, ami előrevetíti a cégszámcsökkenés további fennmaradását a későbbiekben, ha a cégalapítási kedv nem javul jelentősen. A cégalapítási kedvet a gazdasági környezet erőteljesebb javulása hozza magával, de lehet, hogy erre még egy kicsit várni kell.” – mondta Alföldi Csaba céginformációs szakértő.

Az új felszámolási eljárások száma továbbra sem csitult, októberben is közel 2 ezer új eljárás indult. Az éves 1-10 hónap új felszámolási eljárásszám meghaladta a 18 ezret, az eddig ismert novemberi értékkel már a 19 ezret is, így valószínűsíthető, hogy november hónapban a 20 ezer átlépésre kerül.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) októberi értéke átlagosan 10 százalék körül mozgott. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten–CFI Csongrád-Csanád, Békés és Bács-Kiskun vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye produkálta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!