4p

Mind az oroszok, mind az ukránok óriási veszteségeket szenvednek el az ország keleti részébe áttolódott fronton, miközben érdemi sikereket egyik fél sem tud felmutatni. Közben egyre valószínűbbé válik, hogy az orosz olaj importjára mégis lesz valamiféle korlátozás az Európai Unióban.

Míg korábban az ukránok rendre arról számoltak be, hogy elsősorban a polgári lakosságot érte jelentős veszteség, ezúttal azt jelezték, hogy katonai téren is akadtak gondok. Miután az orosz hadsereg Kijevtől átcsoportosította a csapatait és megduplázták haderejüket erőfeszítéseiket a keleti Donbász térségben, ez komoly kihívás elé állította az ott harcoló ukrán csapatokat is. Igaz, Olekszij Arestovics ukrán elnöki tanácsadó azt állítja, hogy a megszálló hadsereg veszteségei még rosszabbak, és jócskán meghaladják az övékét.

A nyugati lapok arról számoltak be, hogy az EU illetékesei szerint a közösség országai valószínűleg már a jövő héten jóváhagyják az orosz olajra vonatkozó fokozatos embargót. A folyamatban részt vevő több uniós tisztviselő és diplomata szerint az európai nagykövetek a hírek szerint a jövő hét végén, szerdai ülésük után jóváhagyják a véglegesített javaslatot.

Az Egyesült Államok nem hisz abban, hogy Oroszország nukleáris fegyverekkel fenyeget, annak ellenére, hogy Moszkva retorikája a közelmúltban felerősödött, és az elmúlt napokban erről beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnök és a külügyminiszter Szergej Lavrov is. Az amerikai illetékesek szerint hiába csoportosítottak át jelentős erőket, komoly késésben vannak Donbász régióban végrehajtott hadműveleteikkel. A két fél közötti küzdelemben az itt zajló harcok döntő jelentőségűek lesznek az amerikaiak szerint.

Rendőrök és katonák vizsgálják a romokat, miután két nagy erejű robbanás rázta meg az ukrán fővárost, Kijevet 2022. április 28-án. Vitalij Klicsko kijevi polgármester közlése szerint az orosz erők rakétatámadást hajtottak végre. Az egyik rakéta egy pontosabban meg nem nevezett objektumot, a másik a mellette lévő lakóépületet találta el. Ezen a napon António Guterres ENSZ-főtitkár hivatalos látogatáson Kijevben tartózkodott. Fotó: MTI/AP/Emilio Morenatti
Rendőrök és katonák vizsgálják a romokat, miután két nagy erejű robbanás rázta meg az ukrán fővárost, Kijevet 2022. április 28-án. Vitalij Klicsko kijevi polgármester közlése szerint az orosz erők rakétatámadást hajtottak végre. Az egyik rakéta egy pontosabban meg nem nevezett objektumot, a másik a mellette lévő lakóépületet találta el. Ezen a napon António Guterres ENSZ-főtitkár hivatalos látogatáson Kijevben tartózkodott. Fotó: MTI/AP/Emilio Morenatti

Moszkva megerősítette, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár látogatása során légicsapást hajtott végre Kijev ellen. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy két „nagy pontosságú, nagy hatótávolságú légi indítású eszköz” megsemmisítette az Artyom rakéta- és űripari vállalat gyártóépületeit csütörtök este az ukrán fővárosban. Ennek ugyanakkor ellentmondott Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere, aki szerint a támadásban nem az oroszok által jelzett gyárat, hanem a főváros Sevcsenkivszkij kerületében egy 25 emeletes lakóépületet ért találat. A Szabad Európa Rádió azt közölte, hogy egyik munkatársa, Vera Gyrych újságíró és producer meghalt, amikor Guterres látogatása során egy orosz rakéta eltalálta azt a házat, ahol élt.

A helyzet az ostromlott Azovstal acélgyárban, Mariupol városában „túl van egy humanitárius katasztrófán” – mondta a létesítményben tartózkodó ukrán parancsnok. Szerhij Volina azt mondta, hogy több száz ember tartózkodott az acélműben, köztük 60 fiatal, akik közül a legfiatalabb négyhónapos. Ukrajna reméli, hogy a déli várost védő utolsó harcosokkal együtt evakuálják az acélgyárban rekedt civileket – közölte Zelenszkij irodája.

Az ukrán hatóságok szerint a Mariupolt megszálló csapatok már több mint kétezer műtárgyakat loptak el, és szállítottak át Oroszországba. Arhip Kuindzsi és Ivan Ajvazovszkij művei mellett ritka tóratekercsek is áldozatává váltak állítólag a fosztogató orosz csapatoknak.

Egy volt amerikai tengerészgyalogos is meghalt az ukrán erők mellett harcolva. A 22 éves Willy Joseph Cancel az első olyan amerikai állampolgár, aki az oroszok ellen harcolva vesztette életét az ukrajnai háborúban. A haláláról a CNN számolt be, a televíziós csatornának a katona édesanyja beszélt. Az amerikai védelmi minisztérium korábban arra figyelmeztette az amerikai állampolgárokat, hogy ne menjenek Ukrajnába harcolni.

Az Egyesült Államok képviselőházának elnöke, Nancy Pelosi azt mondta, hogy a lehető leghamarabb megszavazzák Joe Biden 33 milliárd dolláros Ukrajna segélykérelmét. Péntek délelőtt tartott heti sajtótájékoztatóján a képviselőház elnöke úgy fogalmazott, hogy az adminisztráció kérésére egyfajta vészhelyzeti ügynek tekintik a kérdést és ennek megfelelően sürgősséggel szavaznak majd róla. (Forrás: Guardian)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!