2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az elmúlt napokban normalizálódott a gáz tőzsdei árának mozgása, a korábbi extrém, 10 százalék feletti mozgások helyett kisebb kilengéseket látunk. Így volt ez a csütörtöki nyitás után is.

115 euró körül mozgott a csütörtök délelőtti kereskedésben a földgáz ára a holland tőzsdén. Az Európában irányadó TTF gáz napok óta 110 és 120 euró között mozog. A mai mozgás minimális emelkedést jelent a szerdai záróértékhez képest. Pozitívumnak tekinthető az is, hogy a távolabbi, jövő tavaszi szállításra vonatkozó árak sem ugrottak meg, azok jellemzően 125 euró alatt vannak megawattóránként.

Megnyugtatólag hathatott a piacokon Ursula von der Leyen szerdai beszéde. Az Európai Unió (EU) teljesen felkészült a télre, mindent megtett az energiaellátás biztosítására, intézkedéseinek hatására a gázárak nagyjából kétharmadával csökkentek augusztushoz képest - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.

Szavai szerint ez nemcsak az éghajlatnak tesz jót, hanem az energiabiztonság szavatolása szempontjából is helyes irány egy olyan időszakban, amikor a gáz nehezen elérhető árucikk. A megújuló energiák használata már jövőre 14 milliárd köbméter gázt válthat ki Európában - tette hozzá. Figyelmeztetett arra, hogy a tél végén az Európai Unió a korábbinál nagyobb kihívássokkal szembesülhet. Oroszország teljesen leállíthatja az európai gázellátást. Elképzelhető, hogy a globális LNG-kapacitás nem fog elég gyorsan növekedni ahhoz, hogy pótolja az orosz gázkimaradás okozta a hiányt. Az ázsiai energiafelhasználás növekedése pedig a globális LNG-készletek nagy részét igényelheti, aminek hatására jövő nyáron Európa mintegy 30 milliárd köbméterrel kevesebb gázzal számolhat a tárolók feltöltéséhez – mondta el az Európai Bizottság elnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!