2p

Joe Biden új amerikai elnök megválasztása óta először beszélt szerda este telefonon kínai kollégájával, Hszi Csin-pinggel, akinek felvetette aggályait bizonyos emberi jogi visszaélésekkel kapcsolatban is.

A Fehér Ház közleménye szerint Joe Biden szóvá tette Kína kemény hongkongi fellépését, az emberi jogok súlyos megsértését a muszlim ujgur kisebbséggel szemben, valamint az egyre asszertívebbé váló térségbeli, például Tajvan elleni akciókat.

Az Egyesült Államok szeretné megőrizni a szabad és nyitott indiai- és csendes-óceáni térséget

 - szögezte le. Az amerikai elnök emellett kifogásolta Peking kényszerítő és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatait.

A felek egyeztettek a koronavírus-járvány elleni küzdelemről, s más közös kihívásokról, a globális egészségbiztonság, a klímaváltozás, a tömegpusztító fegyverek terjedésének kérdéseiről is. Biden kiemelte: kész az együttműködésre a közös érdekek mentén, amikor az előnnyel jár az amerikaiak számára.

A telefonhívásra mindössze néhány órával azt követően került sor, hogy Biden bejelentette, a hadsereg felülvizsgálja Kína-stratégiáját. Egy névtelenséget kérő amerikai tisztségviselő azt mondta, hogy Biden „gyakorlatiasan, nyitott szemmel, realisztikusan” szeretne tárgyalni a jövőben a kínai vezetéssel, de a súlyos aggályok ellenére nyitva akarja tartani a kommunikációs csatornákat.

A kínai elnök rámutatott, hogy a konfrontáció katasztrófa lenne mindkét oldal számára, az együttműködés az egyetlen választás, a vitákat konstruktívan kell rendezni, ezért újra létre kellene hozni a párbeszédet és egymás megértését lehetővé tevő mechanizmusokat - jelentette a Hszinhua állami hírügynökség.

Hszi emellett abbéli reményét fejezte ki Bidennek, hogy Washington körültekintően fog eljárni a kínai szuverenitást érintő kérdésekkel, egyebek között Tajvannal, Hongkonggal és Hszincsianggal kapcsolatban. Hozzátette, kívánatos lenne az élénkebb kommunikáció a két ország gazdasági, pénzügyi és bűnüldözési ügynökségei, illetve hadseregei között is.

Hszi Csin-ping utoljára tavaly márciusban beszélt az akkori amerikai elnökkel, Donald Trumppal. Az előző esztendőben több évtizedes mélypontra romlott a két ország közötti kapcsolat minősége, számos különböző területen kiéleződött a konfliktus Washington és Peking között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!